Downton Abbey: romantika intrikával fűszerezve

Azt már régóta tudjuk, hogy a 19. és a 20. század korai éveiben játszódó kosztümös-romantikus sorozatokban az angolok a legjobbak, bebizonyították ezt már oly sokszor. Többek között a Büszkeség és balítélet miniszéria-verziójával, ami nemcsak Bridget Jones szexuálpszichológiai fejlődésére volt hatással, de a magyar nézőközönség (női felének) rajongása is innen eredeztethető Colin Firth irányába. Sőt, a Downton Abbey irányába is: a két széria hasonló hangfekvésből és miliőből indít, még ha a Downton később, az 1910-es években játszódik is, és végül egészen máshova jut el, mint romantikus elődje.

A Downton Abbey ugyanis nem kizárólag és nem elsősorban romantikus dráma, hanem olyan, mintha egy nagy családregény volna, évtizedeken átívelő sorsokkal, megszeretett-megutált figurákkal, a kor változásait is bemutatva. A történet középpontjában a Crawley család áll, és velük együtt minden, ami egy ilyen sorozatban szem-szájnak ingere: vidéki Anglia, zegzugos kastély, kosztümök, intrikák, szerelmek, angol modor és stílusosság. A sorozat sikere vélhetően erősen köszönhető a nosztalgiafaktornak is: sokan vágynak vissza egy régebbi korra, amikor minden szebb, egyszerűbb, nemesebb volt (legalábbis szeretnénk így gondolni). A magyar néplélekben pedig olyannyira benne van ez a múltba révedés, hogy még külön magasztaló kifejezést is alkotott arra a korszakra, melyben a Downton Abbey is játszódik: a "boldog békeidők".

A boldog békeidők persze olyanok, hogy egy idő után véget érnek, és akkor háborús idők jönnek. Mivel pedig pontosan tudjuk a sorozat nézése közben, hogy a Downton Abbey első évada csak egy-két évvel játszódik az első világháború előtt, így végig ott lebeg a történet felett egy baljós árny: mindennek hamarosan vége szakad. A második évadban ez (részben) be is következik, ez a szezon nagyjából az első világégés alatt mutatja be a Crawley-k sorsát. Külföldön pedig már a harmadik évad is befejeződött (néhány szereplő meglepő és korai távozásával...), sőt berendelték már a negyedik szezont is, tehát aki Downton Abbey-függő lett, az még jó sokáig kap muníciót a rajongásához.

Egy ilyen széria csak akkor tud jól működni, ha a történetéhez társulnak emlékezetes figurák is, akiknek a lelkébe szép alaposan bele tudják magukat élni a nézők. Crowley-ék birtokán nincs is hiány az összetett karakterekben és az őket megformáló kiváló angol színészekben, elég csak Maggie Smith-t (Harry Potter-széria, Az eltakarítónő) említeni, aki a család matrónájaként a hagyományok fő őre ebben a sorozatban - amely sok egyéb mellett épp a hagyományok és az újdonságok küzdelméről, a világ változásáról szól egy olyan korban, amikor egyre rövidülni kezdtek a szoknyák, vagy már egy vidéki kastélyba is bevezették az elektromosságot. De nemcsak az urak, hanem a szolgák is fontosak ebben a kastélyban: Robert Altman emlékezetes filmjéhez, a Gosford Parkhoz hasonlóan (amelyben szintén játszott Maggie Smith), itt is megjelenik a szalonok mellett a cselédszobák világa is, párhuzamos történetek formájában.

A Downton Abbey már két Golden Globe-díjat is nyert, és a sorozatok Oscar-díjára, az Emmyre is többször jelölték, mint bármilyen más brit szériát valaha. Ha csak a szerelmi ügyekkel foglalkozó érzelmes dráma lenne, aligha jutott volna ilyen sikerekig, és aligha szeretnék akkor a férfiak is. A titka valószínűleg abban van, hogy az eltűnt idő nyomába ered, megjeleníti a 20. század privát történetét, egy olyan család sorsán keresztül, akit szeretünk az ismerőseink között tudni.