Al Pacinónak minden jól áll

Az akciófilmek egykori sztárjai, Stallone, Schwarzenegger, Van Damme, sőt Chuck Norris nemrégiben egyesítették erőiket veterán kommandósokat (és ellenfelüket) alakítva egy nagy visszatérés erejéig az Expendables első és második részében. Robert De Niro és Stallone (azaz a "dühöngő bika" és az "olasz csődör") még idén a Grudge Match című filmben egymás ellen száll újra ringbe egy öregkori bokszmeccs erejéig. Michael Caine tavaly nyugdíjasként tett rendet a lakótelepi bandák között (Harry Brown).

Kijelenthetjük hát, hogy az "öregember nem vénember" mottót valló filmek megszaporodtak mostanában, és akkor még nem is beszéltünk olyan, kevésbé keménykedő mozikról, mint A bakancslista vagy az Amit még mindig tudni akarsz a szexről. Ezek a filmek mindig egyben tisztelgések is egy-egy műfaj felé, és főhajtások a bennük szereplő színészlegendák pályafutása és korábbi filmjei előtt.

Most a gengszterfilm műfaja kapta meg a maga nyugdíjas moziját: a főszereplő Al Pacino a műfaj élő legendája, a Keresztapától A sebhelyesarcún át a Szemtől szembenig hosszan lehetne sorolni azokat a filmeket, amelyeket felidézhet bármelyik mozdulata vagy mondata egy ilyen zsánerű darabban. Ezúttal egy börtönből 28 év után szabadult rosszfiút alakít, aki annak idején elvitte a balhét a társai helyett is, azóta pedig jó gengszterhez méltóan hallgatott. Így hát természetes, hogy amikor kiengedik, a kapuban az egykori legjobb barátja és társa várja (a szintén legendás Christopher Walken - A szarvasvadász, Hét pszichopata és a si-cu). Csakhogy a barátnak van egy megbízása: a maffiafőnök kívánsága szerint másnapra végeznie kell a frissen szabadult haverral. Emiatt aztán igyekszik minden lehetséges módon emlékezetessé tenni számára ezt az első, és egyben utolsó szabad éjszakát.

Ilyenkor az szokott lenni a feszültség forrása, hogy mikor jön rá a kiszemelt áldozat, hogy milyen sors vár(na) rá - nos, itt elég hamar rájön. És nem dől tőle össze a világ - ez nem az a film. A sztoriban benne rejlett egy sokkal drámaibb, sötétebb, karcosabb mozi lehetősége is, de az inkább színészként (Fogd a nőt és fuss, Csak az a szex), mint rendezőként (Egy csók, és más minden) ismert Fisher Stevens inkább a könnyed hangvétel felé vitte el ezt a filmet, egy kedves, szerethető alkotást hozva tető alá - bármennyire is furcsán hangzik ez egy gengszterfilm esetében.

Al Pacino és Christopher Walken kettőséhez a cselekmény egy későbbi pontján csatlakozik az idén ismét Oscar-jelölt Alan Arkin (Az Argo-akció, A család kicsi kincse) is, a három vén gézengúz ettől kezdve pedig együtt kalandozza végig az éjszakát, visszatérve a fiatalkoruk lendületéhez, és kipróbálva néhány új dolgot is. A Született gengszterek minden viccessége mellett ily módon egy erősen elégikus hangvételű darab, az öregedésről és a régi időkről, legfőképpen pedig a régi idők mozijáról. Egy olyan film, amiben jóval több is lehetett volna, de azzal sincs semmi bajunk, hogy végül ennyi lett belőle.