Kovács Niki motorozás sportolónő motorversenyző edzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Niki raliversenyző családban látta meg a napvilágot, így nem csoda, hogy már az első szava az volt, hogy "motoj". Azóta egy igen kivételes eredményeket elért motorversenyző lett belőle, aki a férfias sport ellenére is megőrizte nőiességét. A Life.hu Nők különleges foglalkozással sorozatában ezúttal Kovács Nikiről olvashattok.

A minimotorozás egyik alapítója, egyetemet végzett közgazdász, kitűnő eredményeket ért el a különböző motorversenyeken - mindezek ellenére Niki nem lett férfias sem kinézetében, sem személyiségében. "Már gyerekkoromban is megvolt a fiús és a lányos oldalam. Fiúk közt cseperedtem fel, és bár a lányos ruhák sem hiányoztak, sőt babáim is voltak, mégis kicsit fiúsítva nőttem fel, és a matchbox is az életem része volt. Kamaszként, felnőttként viszont már megéltem a nőiességem, a mai napig fontos számomra a sportosan elegáns öltözködés a hétköznapokon is, arra pedig nagyon érzékeny vagyok, hogy a hajam mindig ápolt és egyenes legyen. Egy minimális sminket még edzéseken is viselek, de nem azért, mert ezt bárki elvárná tőlem, egyszerűen én így érzem jól magam."

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Kattints a képre a galériáért!

Mivel kicsi korától nagyszerű eredményeket ér el, szinte senki sem kérdőjelezte meg, van-e helye Nikinek a motorsportban. Ennek ellenére találkozott már néhány olyan férfival, aki képtelen volt elismerni őt. "Sokan gondolják úgy, hogy itt nincs lányoknak helye, de nehéz lett volna belém kötni az eredményeim miatt. Van olyan típusú ember, akinek nem fáj elismerni engem, és van ennél büszkébb férfi, aki még ha magában gondolja is, kimondani soha nem fogja. Természetesen én is kaptam megjegyzéseket, de ezeket a bántásokat, amik legtöbbször irigységből fakadnak, meg kellett tanulnom a helyükön kezelni, nem tudomást venni róluk. Tizenéves koromban már csak amiatt is kilógtam a sorból az iskolában, mert jól tanultam, emellett még motoroztam is, televíziós szerepléseim is voltak, ezt a gyerekek nem mindig szeretik. Ekkor értek negatív élmények, és ekkor kellett megtanulnom, hogy ez nem ellenem szól, hanem azokról, akik a megjegyzéseket teszik. Bár ma is fel tudnak zaklatni a bántó megjegyzésekkel, már sokkal gyorsabban túlteszem magam ezeken."

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

További fotókért kattints a képre!

Bár nőies, mosolygós lány, a férfiak mégsem mernek közeledni Nikihez. "Igazából konzervatív típus vagyok, azt gondolom, a férfi dolga kezdeményezni, udvarolni, és nem fordítva. Tudom, hogy vannak férfiak, akiknek imponálok, ahogy vagyok, és a motorozást is izgalmasnak tartják, de 99 százalékuk el sem jut odáig, hogy randit kérjen, inkább csak messziről 'csodál'. Van egy minimális százalék, aki közelebb mer jönni, annak ellenére, hogy tudja, mivel foglalkozom, de sokan közülük még akkor is elszaladnak, ha nem kapnak elutasító választ. Jelenleg párkapcsolatban élek, de a barátom nem tudott semmit a motorozásról, mikor összeismerkedtünk. Nem is a motorozás kell, hogy vonzóvá tegyen engem. Aki viszont a személyiségemtől tart - alapvetően határozott, maximalista ember vagyok, ami a sport miatt még hatványozottabb -, az úgysem az én emberem."

Forrás: Kovács Niki
Forrás: Kovács Niki

Kattints a képre a galériáért!

Bár 2007-ben első magyar nőként mutatkozott be világbajnokságon, és korábban első magyar nőként szerzett Európa-bajnoki pontokat férfiak között, Niki a kemény anyagi feltételek miatt nem mutathatja meg elégszer rendkívüli tehetségét. "Legnagyobb álmom a klasszikus, egyéni világbajnoki futamon való részvétel, de a versenyzés sajnos 90%-ban pénz kérdése. Csapatban már volt szerencsém vb-futamon indulni, mégpedig 2011-ben az endurance világbajnokság katari, 8 órás versenyén, egy csak nőkből álló csapat tagjaként. Ráadásul hatodikok lettünk a kategóriánkban. A szó klasszikus értelmében véve nem vagyok élsportoló, hiszen nem ebből élek, így hiába indulok komoly versenyeken, amatőr kategóriába tartozom. Most a motorozás mellett újságírással foglalkozom, szabadúszóként alkalmi megbízásaim vannak, de volt olyan időszak is, amikor napi nyolc órás munkát végeztem. Ezt azonban nem egyszerű összeegyeztetni a versenyzéssel, az edzéssel, a szponzorkereséssel, és minden mással, ami a motorozáshoz kapcsolódik, és amiket magam csinálok."

Niki a motorozás mellett az újságírást és a fotózást is komolyan veszi. Tavaly a MotoGP-n megnyerte a Bridgestone fotópályázatát, 2011-ben pedig a Magyar Sportújságírók Szövetségétől vehetett át Nívódíjat. Két könyvet is jegyez társszerzőként és szerkesztőként, most pedig néhány barátjával közösen digitális magazint indított a technikai sportok legrangosabb sorozatairól. "A motorozástól természetesen a pályán kívül sem tudok elszakadni, és nem is akarok, hiszen ez az életem. Remélem, lesz még lehetőségem versenyzőként bizonyítani, aztán nem kizárt, hogy továbbviszem édesanyám minimotoros iskoláját, és én is lurkókkal foglalkozom majd a jövőben."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.