A béke utolsó napján - 100 éve történt

Még béke van

1914 tavaszán a fővárosba látogató vidéki fiatalok útvonaltervező füzet segítségével járhatták be a békebeli Budapestet. "A Nyugati pályaudvartól a Teréz-körúton sétálunk tovább. A Nagykörút további szakaszai a József-körút és Ferenc-körút. Nevezetesebb épület a Nagykörúton a Royal-szálloda szép táncteremmel és a New-York kávéház, a főváros legfényesebb kávéháza. Ahol a körutat a Rákóczi-út metszi, ott emelkedik a Népszínház, melyben ideiglenesen a Nemzeti Színház személyzete tart előadásokat. (…) A Ferenc-körút a Boráros-téren végződik. Ezt a teret valamikor híd fogja összekötni, a budai Lágymányossal. A Boráros-tértől a Soroksári-út gyártelepek, hatalmas malmok és a Teherpályaudvar között vezet az Alsó összekötő vasúti hídig. (…) A hídról jól láthatjuk a Csepel-szigetet, melynek északi végén építik a Soroksári Dunaág hajózhatóvá tétele céljából a felső zsilipkamarát. A szigetre fogják áttelepíteni a rákosi repülőtelepet is a közeljövőben. Itt lesz a katonaság repülőtere is." Leszámítva a katonai repülőtér emlegetését: semmi - egyáltalán semmi - sem utal arra, hogy hónapokkal később hazánk belép az első világháborúba a trónörökös ellen elkövetett halálos merénylet miatt.

Sportdiplomácia

Néhány nappal a merénylet előtt, még június 23-án a Nemzetközi Olimpiai Bizottság párizsi ülésén a magas testület Budapestnek ítéli az 1920. évi Olimpiász rendezésének jogát. Erre a példátlan sportdiplomáciai sikerre büszkék akkoriban a magyar közélet véleményformálói. De csak egy rövid ideig…

Rendes nyári szabadság

Az Est riportersztárja, Tarján Vilmos épp az Adrián tölti rendes évi szabadságát, amikor a kollégák hívják a lap pesti szerkesztőségéből. „Azonnal utazz Szarajevóba, meggyilkolták a trónörököspárt!” Vili azonnal szolgálatba helyezi magát, összepakol, s a tetthelyre utazik. Vonattal – ami miatt utóbb teljes joggal meg is dicséri magát –, mert minden lap tudósítója, aki autóval indul kényelmesen Pestről és Európából a szerb fővárosba, el is akad az úttalan utakon. Úgyhogy Tarján „ab start” beelőzi a nemzetközi sajtót azonnali tudósításaival.

Most vagy soha!

1914. június 28-án Ferenc Ferdinánd trónörökös egy boszniai hadgyakorlat megtekintésére utazott Szarajevóba. Délelőtt merényletet kísérelnek meg ellene, amit sértetlenül túlél, ám kíséretének egyik tagja megsérül. Nem sokkal később elindult, hogy meglátogassa a kórházban a katonatisztet, ám útközben a szerb Gavrilo Princip halálra sebesíti őt és feleségét. Ezt követően Bécsben és Budapesten fellángolnak a szerbellenes indulatok, Ferenc József pedig II. Vilmos német császárhoz fordul, levelében utalva arra, hogy Szerbiával az ellentétek soha nem simulhatnak el. Helmut von Moltke német vezérkari főnök kifejti: az erőviszonyok most a legkedvezőbbek, 1914 után csak romlani fognak. A válasz tehát: most, vagy soha!

Mindent megfontoltam és meggondoltam

A természetes szövetségessel, Németországgal történő egyeztetés után a Habsburg uralkodó – egyben magyar király - beszédet intéz népéhez és bejelenti a hadüzenetet. "Leghőbb vágyam volt, hogy az Isten kegyelméből még hátralévő éveimet a béke műveinek szentelhessem, és népeimet a háború áldozataitól és terheitől megóvhassam. A gondviselés másként határozott. (...) Mindent megfontoltam és meggondoltam. Nyugodt lelkiismerettel lépek a kötelesség útjára." (Részlet Ferenc József kiáltványából)

Szalámi már nincs

Tarján Vilmos már akkor, azaz június legvégén eldönti, hogy a merénylet térségében, Szerbiában marad. Biztosra veszi, hogy ebből a gyilkosságból - inkább előbb, mint utóbb - háború lesz. Beköltözik Belgrádban a Centrál szállodába. Éppen egy héttel az előtt, hogy az osztrák-magyar nagykövet, báró Giessl elhagyja a várost. Biztos jeleként annak, hogy megkezdődik az elkerülhetetlen. Estére fut be az utolsó vonat Pestről a magyar újságírókkal, akik fáradtak és elnyűttek, de azért még megvacsoráznak. Velük tart Tarján, aki imbiszt rendel, de szalámit már nem kap: "Úgy látszik, máris elrejtették, vagy a katonaság felvásárolta." Mindenki lefekszik aludni, csak Az Est tudósítója marad fenn. Július 28-án, kedden este határozottan azzal a megérzéssel kezdi el sokadik éjszakázását, hogy hamarosan történik valami... Valami, ami mindent eldönt. Sétál a szálloda előtt, Zimonyban (ma Belgrád egyik kerülete). Éjféltájban a pályaudvar egyik tisztviselője közeledik felé a járdán. A nagy riporter régen becserkészte már, mint lehetséges informátort, ezért a kapcsolat működik is: "Most kezdődik... tessék csak kimenni a pályaudvar elé, mindent látni fog."

Egy vasúti távírószoba

Tarján kisiet a Duna-partra a vaksötétben - rendkívüli állapotot hirdettek a városban és az országrészben -, és látja, hogy monitorok fénycsóvázzák Belgrádot és a Kalemegdánt (a város erődítményét), majd ágyúzni kezdik. Ismeri természetesen az állomásfőnököt is, és noha teljes a sötétség a pályaudvaron, két vasúti lámpás fényénél és a főnök engedelmével a vasúti távírószobából leadja tudósítását Pestre, Az Est szerkesztőségének. Majd hajnali ötkor átsiet a postára, hogy telefonon kiegészítse az addigit a legfrissebbekkel, hogy a szerkesztőség és az olvasó képben legyen. Reggel hétre jár az idő július 29-én. Ébredeznek a kollégák. Elkéstek. Az egész világ Az Est tudósítójától tudja meg, hogy kitört a világháború.

Forrás: Budapest, Budapest Főváros Levéltára, Történelem Klub