Szerelemben és háborúban mindent szabad - még divatozni is

A divatra minden hat, a sztároktól vagy uralkodóktól kezdve a politikán át a társadalmi változásokig és a gazdaság helyzetéig. Minden ott van a ruhák színében és szabásában, a kiegészítők anyagában, az anyagok minőségében, a visszaköszönő mintákban és a legkevésbé szembetűnő részletekben is. A muszájszabásból és nemszeretem anyagokból összerakott kényszerruhatár - vagy annak elemei - pedig egyszer csak megszokottá, keresetté, divatossá kezd válni.

1914-ben Magyarországon járunk, a legtrendibb ruhadarab az ápolónői egyenruha, amely akkor még keményített és makulátlanul tiszta, és csak később - az első sebesültek érkezése után - veszíti el kiváltságát, hogy mindenki szeretné a ruhatárában tudni. De 1914 szeptemberében még slágerdarab. A magyar Divat Szalon címlapjáról is egy ápolónő néz vissza. A vászonból készült kórházi egyenruhát minden valamirevaló úrinő maga szabja ki és varrja meg. Ez a feltétele, hogy elvégezhessék a hathetes, ingyenes kórházi ápolónőképző tanfolyamot, amelyen megtanulnak a sérültek ápolásáról mindent, amit ennyi idő alatt lehet. Csak a sebesültek nincsenek még sehol, pedig minden nő alig várja, hogy végre teljes harci díszben tehesse be a lábát valamelyik szükségkórházba.

A harci dísz a csatatéren viszont akkor már a múlté. "A régi, elsősorban személyes bátorságot és ügyességet kívánó harcokhoz ugyanis a férfiak felékesítették magukat, a hősök nem elbújni, hanem kitűnni akartak" - írja F. Dózsa Katalin a Megbámulni és megbámultatni című viselettörténeti tanulmánykötetében. Az I. világháború idejére viszont a csukaszürke (vagy földszürke) lett az egyenruha színe, amely nem bátortalan, a feladat alól kibújni akaró katonákra utal, hanem a haditechnika változására. Kivont karddal rohanni lőfegyverekkel felszerelt ellenségnek egyenlő az öngyilkossággal ebben az időben. Lövészárkokból indul a trend, de 1915-re a városok és falvak utcáit is egyszínűre festi minden idők eddigi leggyilkosabb háborúja. És mintha ehhez a színhez egyszerűsödnének a ruhák szabásvonalai is: a korábbiakhoz képest egyszerű, letisztult, visszafogott darabok jelennek meg, amelyeknek közük nincs a mai Calvin Klein-féle minimalizmushoz, de a változás szembeötlő.

A csukaszürke színű és kényelmes egyenruha némi átalakítás után a nők gardróbjában is helyet kap - az első világháború katonai egyenruháira utaló military stílusnak azóta is helye van a divatban. Igaz, az asszonyok nem kint a fronton, hanem a futószalag mellett és a földeken háborúznak. És nem csak ők: a szobalányaik is. A viselettörténet kevésbé tudományos, inkább anekdotázós (és éppen ezért óvatosan kezelendő) szerzői szerint a nők egymással is harcot vívtak: a megmaradt férfiakért. Míg az arcfestés korábban a bordélyházakban, majd a színésznők körében volt divat, a fiatal nők hirtelen felfedezték maguknak a rúzst és a pirosítót, hogy ezekkel az eszközökkel küzdjenek a figyelemért. Amerikában márkává válik Elizabeth Arden vagy Helena Rubinstein neve, akik a kor kozmetikai újításaiért felelnek.

Mivel mindenki - aki tud - dolgozik, egyszerre ráébred arra, hogy lehetetlen viselni a bonyolult szabású ruhadarabokat vagy a fűzőt. Ez utóbbit azért még nem dobják el, ahogy az sok helyen olvasható. Főleg nem egyik pillanatról a másikra. De a klasszikus, halcsonttal vagy acéllal merevített darabok helyét átvették a reformfűzők, a modern melltartó elődei. Sok-sok idő után először válik kényelmessé a fehérnemű és fölötte a ruha is, amelyben dolgozni és mozogni lehetett. Mindezt a ruhák hosszának változása is elősegítette, mindössze néhány év alatt lábszárközépig kúszik fel a szoknya alja, sőt, vannak hölgyek, akik már nadrágot viselnek. A hosszú szárú cipők helyett megjelennek a szíjas darabok. Magyarországon ugyan 1916-ban még egyszer feltűnik a krinolin (amelyet háborús krinolinnak nevez a szakirodalom), ám az 1917-ben fellépő anyaghiány miatt hamar elmarad. És megszületik az első papírszövet (amelynek egyik szála papír, a másik pamut).

Az ékszerek is a segélyalaphoz kerülnek. És mintha a rövidebb szoknyához idomulna a haj hossza is. Bár F. Dózsa Katalin viselettörténet kutató könyvében azt írja, a "haj hullámos, követte a fejformát, hátul a tarkónál kis konttyal, elölről akár rövidnek is tűnhet", addig Lucy Adlington brit viselettörténész a Yorkpressnek adott interjújában arról beszél, a nők praktikus okokból (például a tetvek miatt) már ekkor az 1920-as évekhez hasonló, rövid frizurára váltanak.

A ma már klasszikus alapdarabnak számító viharkabát elterjedésében is nagy szerepet játszik az első világháború. Londonban a Burberrynél születik meg az a vízhatlan, mégis légáteresztő anyag, amelyből a hadsereg számára is készül kabát. A nagyzsebes, deréköves, váll-lapos, jellegzetesen dupla hátú fazon ma már az egyik legnagyobb klasszikusa a divatnak, olyan alapdarab, amelyre mindenkinek szüksége van. És 1917-re az amerikai haditengerészet viharkabátjain már ott van az a cipzár is, amelyet Schiaparelli az 1930-as évek elején a haute couture szintjére emel, és díszítőelemként is bevonul a ruhatárba.