A maláj gépen lehetett az AIDS elleni mozgalom kimagasló alakja is

Forrás: AFP/Fred Neeleman -
lezuhant gép utasszállító AIDS konferencia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újabb hírek érkeztek a csütörtök este vélhetően lelőtt maláj utasszállítóról. Sokan a nagyszabású AIDS-világkonferenciára tartottak Ausztráliába a Malaysia Airlines gépén, sőt, ha minden igaz, egy  neves professzor is rajta volt a gépen.

Az ENSZ szakosított szervezete, az UNAIDS igazgatója, Michel Sidibe a Twitter közösségi portálon együttérzését tolmácsolta az áldozatok szeretteinek, és megjegyezte, hogy az utasok közül sokan az AIDS2014 konferenciára tartottak Melbourne-be. A hírt megerősítette Julie Bishop ausztrál külügyminiszter is, a Nemzetközi AIDS Társaság (IAS) pedig részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak.
A fedélzeten tartózkodó 283 utasból a jelenlegi információk szerint 108-an az AIDS-konferenciára tartottak, résztvevők vagy azok családtagjai voltak.

Forrás: AFP/Fred Neeleman

Melbourne-ben vasárnap veszi kezdetét az ötnapos tanácskozás, amelynek előadói között van Bill Clinton volt amerikai elnök is. A konferenciára hozzávetőleg 12 ezer résztvevőt - köztük tudósokat és aktivistákat - várnak, hogy megvitassák a HIV-fertőzés, valamint a szerzett immunhiányos betegség (AIDS) elleni harc aktuális kérdéseit. Ez lesz a 20. AIDS-világkonferencia.

Vélhetően az áldozatok között volt Joep Lange holland kutató, a Nemzetközi AIDS Társaság korábbi elnöke is. Egy amerikai professzor és aktivista, Gregg Gonsalves ugyancsak a Twitteren azt írta, sok társa tartózkodott a gépen, amely Kuala Lumpur után az ausztráliai Perth-be ment volna tovább. Köztük említette Lange nevét is. Az IAS közleményében úgy fogalmazott, amennyiben Lange valóban az utasok között volt, akkor az egyik óriását vesztette el HIV/AIDS elleni mozgalom. A repülőn 298-an voltak - 283 utas és 15 fős személyzet. Időközben az is kiderült, milyen nemzetiségűek voltak az utasok. A légitársaság európai vezetője, Huib Gorter elmondta, még mindig próbálnak néhány embert azonosítani. De az szinte biztos, hogy 154 holland, 27 ausztrál, 23 maláj, 11 indonéz, 6 brit, 4 német, 4 belga, három Fülöp-szigeteki és egy kanadai volt a gépen a maláj személyzeten kívül.

Te utaznál most Keletre?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.