Tolnay Klárira emlékezünk - ma lenne 100 éves a legnagyobb magyar díva

Klárikát akkor ismertem meg, amikor 18 évesen, szárnyait bontogató színészpalántaként a Nemzeti Színiakadémián tanultam. Már első éves tanulóként beosztottak bennünket a nagyok mellé a színdarabokba, így egyszer csak azon vettem észre magam, hogy Agárdy Gáborral, Sinkovits Imrével, Kállai Feri bácsival és Tolnay Klárival egy darabban játszom. A Nagymama igazi örömjáték volt az akkori Nemzeti Színház ikonjainak. Brillírozhattak benne, megmutathatták, hogyan kell nevetni és nevettetni.

Amikor megtudtam, hogy édesapám kedvencével, Tolnay Klárival állhatok majd egy színpadon, elképzeltem a nagy dívát, aki érinthetetlen és hajlongva kell majd bókolni előtte. Ehelyett egy törékeny, kicsi, kedves asszony jelent meg, aki ugyanúgy viháncolt velünk a színfalak mögött, mintha közénk, húszéves lányok közé tartozna és nem lenne profi, sokat látott színészlegenda. Mégis felnéztünk rá, hiszen olyan különleges aura vette körül, ami csak keveseknek adatik meg.

Amikor a nagyjelenetben karéjban álltunk és közénk lépett, a közönség percekig állva tapsolta őt, ami nekünk, lelkes színészpalántáknak hatalmas élmény volt. Klárika mosollyal az arcán köszönte meg a tapsot és egy kecses kézmozdulattal jelezte: köszöni, a darab folytatódhat. Színészkollégái, Agárdy, Sinkovits, Kállai, Béres Ilona, Csernus Mariann hatalmas szeretettel és tisztelettel vették őt körül, pedig akkor már ők is mind csillogó nevek voltak a színházi világban. A kulisszák mögött a legendák cinkostársként viccelődtek és beszélgettek az éppen aktuális, őket foglalkoztató kérdésekről. Bár azóta közel 20 év telt el, az emlékezetembe mélyen beivódtak ezek az évek, és a mai napig hálás vagyok a sorsnak, hogy Tolnay Klárival egy színpadon állhattam és közelről láthattam, hogyan működik egy igazi díva.