Kegyetlen bánásmód Csapd le csacsi! házasság film Holtodiglan mozi Rosemary gyermeke Nem félünk a farkastól Amerikai szépség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
"A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az" - írta a nagy Tolsztoj Leó, a filmesek pedig elhitték neki, és máig előszeretettel viszik vászonra rettenetes házasságok történetét. Mi kiválogattuk közülük a tényleg legszörnyűbbeket, nem elfeledkezve az október 2-ától látható, bravúrosan remek Holtodiglanról.

A leggyötrőbb
Nem félünk a farkastól (1966)

Színpadi dráma alapján készült, szinte végig egyetlen helyszínen játszódik, és mindössze négy szereplővel: két házaspár tölt együtt italozással, beszélgetéssel, majd veszekedéssel egyetlen éjszakát, mely során felszínre kerülnek a házasságaikat feszítő legkínzóbb problémák, ők pedig nem félnek közben lelkileg alaposan meggyötörni életük párját. Elizabeth Taylor és Richard Burton ráadásul a való életbeli viharos kapcsolatukból is tudott meríteni alapos tapasztalatokat a szerephez.

A legpokolibb
Rosemary gyermeke (1968)

Ha egy terhes kismama méhében növekvő magzat valójában magától a sátántól fogant, ráadásul mindez a törvényes apuka beleegyezésével, sőt kezdeményezésére, a leendő anyuka pedig erről (jó darabig) mit sem tud, ez nevezhető rossz házasságnak, ugye? Roman Polanski korszakos horrorjában igazán ördögi a nász.

A legviccesebb
A rózsák háborúja (1989)

Persze úgy a legviccesebb ez a film a listán, hogy néha nem tudjuk: sírjunk vagy nevessünk ennek a házaspárnak a történetén, akiknek a viszonya a végén konkrét háborúskodásba torkollik a közös otthon fedele alatt. Michael Douglas és Kathleen Turner a jóban-rosszban mindkét felét megtapasztalja a másik mellett, igaz, utóbbit már egymás nyakának kitekerésével igyekeznek megélni.

A legismerősebb
Csapd le csacsi (1990)

„Az a te bajod, hogy sokat voltál vidéken, nem fejlődött ki az agyad.” – mondja kedvesen a férj a feleségnek ebben a rendszerváltáskori hazai történetben, ahol a boldog ifjú pár együtt kezd el építkezni, csak épp mire kész lesz a ház, már nem is olyan boldogok. Beindul a házaspárbaj, ráadásul a szomszédban egy őrült munkásőr készül a kommunizmus visszatérésére.

A legszomorúbb
Amerikai szépség (1999)

A férj napjának csúcspontja a reggeli maszturbálás a zuhany alatt, elsősorban a tinikorú lánya barátnőjére gondolva. A frusztrált feleség félrekacsintgat, a lehető legszánalmasabb módon. Az Amerikai szépség kézzel fogható, igazán szívsajdító módon ábrázolja, ahogyan a boldogság kertvárosi idillje fokozatosan, észrevétlenül csúszik ki a szereplői kezéből, elkerülhetetlenül.

A legcsavarosabb
Kegyetlen bánásmód (2003)

A férfi válóperes ügyvéd, aki nem hisz a házasságban és nem hisz a nőknek. A nő igazi aranyásó, aki pénzes férfiak házasságon keresztüli kifosztásából él. Ha ők ketten egymásra találnak, akkor sosem tudhatják, épp ki ver át kicsodát, ki őszinte és ki nem, és mi fog épp következni. Talán épp ezért szeretnek egymásba.

A legátverősebb
Holtodiglan (2014)

David Fincher filmje elsőre egy igazi kriminek tűnik: a fiatal feleség egy nap nyomtalanul eltűnik a közös otthonból, a gyanú pedig egyre inkább a férjre terelődik. Ám ahogy egyre inkább az események mögé látunk, egyre több furcsaság derül ki egy furcsa házasságról, a film pedig nem habozik csúnyán átverni minket is, ha úgy adódik. És úgy adódik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.