Kerényi Miklós Gábor Majka Rising Star zsűri Ördög Nóra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy az a tehetségkutatóknál lenni szokott, a Rising Star is előre felvett adásokkal indult vasárnap este. De ez is pont elég volt arra, hogy találkozzunk a zsűrivel - és véleményt alkossunk.

Nem lesz itt semmi baj Ördög Nórával és Majkával - a Rising Star első adásában elég jól működtek együtt, működött a kémia, hozták a formájukat. Kíváncsiak vagyunk, az élő adásban mit kezdenek egymással.

Őket most hagyjuk is az élő műsorig, ahol valószínűleg már kevesebb lesz a műbalhé (és izzadságszag is) és több őszinte mondatot, mozdulatot vagy grimaszt kapunk a zsűritagoktól is, akik most egy nappalihoz hasonló díszletben ültek különböző méretű üvegvázákkal körbebástyázva. Ez nem akadályozta meg őket, hogy felálljanak a helyükről, átüljenek máshova, sőt, ha kell odaszaladjanak a jelentkezőhöz is. Ez utóbbi egyébként Kerényi Miklós Gábor tanár úr profilja, aki kicsit túlpörögte az első adást.

Forrás: www.facebook.com/RisingStarTV2

Kerényi tanár úr ugyanis nemcsak a leendő rising starosok hangját csekkolta, de a piercingjüket, a versmondási képességüket is - ha kell, ha nem. Leginkább nem. Így gondolják ezt a kommentelők is, akik a Rising Star Facebook-oldalán fejtették ki a véleményüket. Sokan szeretik a tanár urat és ismerik a munkásságát, de nagyon sokan nem tudják, ki ő és honnan érkezett a műsorba. Ezzel nincs is baj, de Kerényi úr viselkedése nem mindenki számára feldolgozható. "Szóljon már valaki ennek a Kerényinek hogy vegyen vissza az arcábol vagy cseréljék le!" - kéri az egyik kommentelő. Más szerint nem áll jól neki, hogy fele olyan idősként viselkedik, mint amennyi valójában. Ráadásul ellenszenves is, és mégis hogyan beszél egy tévéműsorban - kommentelik többen is. "Hogy lehet valaki ennyi idős fejjel, egy ilyen színvonalas műsorban, ilyen tahó ki ha ő nem???? Hogy kiket be nem engednek ide????"

Összefoglalva: a TV2-nek sikerült kifognia a világ legidegesítőbb zsűritagját a személyében. Ha arra számítottak, hogy legalább miatta beszélnek majd az első adásról, akkor ezt a csatát megnyerték.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.