Való Világ 7 verekedés VV Simon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Brutális bánásmódban volt része VV Simonnak és barátnőjének egy koncerten. A biztonságiaknak állítólag nem tetszett, hogy az egykori valóságshow-hős és a lány mezítláb táncolnak. Czutor Zoli lányát a rendőrök vitték el. 

A semmiből, hátulról támadva, a kezét kicsavarva dobták ki egy debreceni szórakozóhelyről VV Simont és barátnőjét, vagyis Czutor Zoltán lányát, Szonját. A bolondos fiúnak állítása szerint majdnem a karját törték, testét kék-zöld foltok borítják - írja a Bors.

Forrás: Facebook/VVSimon

"Tegnap a Parno Graszt koncertről kirángattak engem és a barátnőmet, mert három embert zavart, hogy mezítláb táncolunk. A biztonságiak finoman kitessékeltek: majdnem eltörték a karomat, majd az egyik fel is képelt. A barátnőmet bevitték az általunk kihívott rendőrök. A tulajdonosnő vérmesen garázdaságra hivatkozva fenyegetett bennünket, és hogy nem szeretne többet látni ott, és kártérítési perrel fenyegetőzött" – számolt be a brutális esetről a Facebook-oldalán Simon, akiről egy másik, ott szórakozó vendég készítette a képeket.

Forrás: Facebook/VVSimon

A lányt a rendőrségen Simon állítása szerint levetkőztették, drogok után kutatva mindenét átvizsgálták. Mikor nem találtak nála semmit, hazavitték, útközben még Simont is felvették a kórházban, ahol látleletet is vetetett. Simon fel akarta jelenteni a brutális biztonságiakat, de elmondása szerint a rend őrei megfenyegették, hogy ha ezt megteszi, a barátnőjét visszaviszik a cellába.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.