bikafuttatás Pamplona bika
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A bikák szarva sebesített meg több embert a pamplonai bikafuttatáson. 

Tizenegy embert szállítottak kórházba a pamplonai bikafuttatás első napján. A legsúlyosabb sérülést egy 38 éves amerikai férfi szenvedte, akit hónaljánál ért a bika szarva.

Rajta kívül még egy amerikai és egy brit állampolgárt ökleltek fel a bikák futás közben, ők könnyebb sérülést szenvedtek - írja az MTI.

/1507/Nem_k201578151628

Mi a bikafuttatás?

A bikafuttatást Ernest Hemingway tette világhírűvé a "Fiesta - A nap is felkel" című regényével, ami napjaink egyik legvitatottabb tömegrendezvénye, ezért nem véletlen, hogy egyre több civil szervezet tiltakozik a "barbár" állatkínzás ellen. A kilencnapos pamplonai ünnepet eredetileg Szent Fermin tiszteletére rendezték meg, mára azonban őrült showműsorrá nőtte ki magát. Az "Encierro", azaz a bikafuttatás minden reggel nyolckor kezdődik, előtte a versenyzők áldásukat kérik a szenttől, aztán a dühöngő bikák egy 825 méteres útszakaszon csörtetnek a bátor férfiak mögött. A bikaviadal után a város utcáit ellepi a táncoló-éneklő tömeg, és hajnalig tart a mulatozás.

Többen úgy szerezték a sérüléseket, hogy elestek a macskaköveken futás közben. Egyeseken át is léptek a több száz kilós állatok. Az első futam 2 perc 23 másodpercig tartott, ennyi idő alatt tettek meg 800 métert a bikák.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.