Mabel Katz: „A fájdalom elkerülhetetlen, de a szenvedés választás kérdése"

Mabellel tavaly találkoztam először, akkor személyes, az életemben felmerülő kérdésekről faggattam. Idén azonban ő következett, most az érdekelt, ő hogyan használja a ho'oponoponót a saját problémái kapcsán.

Hogyan kerültél kapcsolatba a ho'oponoponóval? Mi vitt erre a különleges útra, és hogyan lettél ennek a problémamegoldó technikának a hírvivője?

Egy napon rájöttem, hogy lennie kell egy könnyebb és rövidebb útnak. Ha most visszatekintek, rájövök, hogy amikor meghoztam a döntést, hogy új útra térek, az univerzum gondoskodott róla, hogy könnyen rátaláljak. Elém tette. Természetesen valami megmozdult a szívemben, de el kellett, hogy végezzek egy tréninget is. Többfélével is próbálkoztam, de idővel rájöttem, hogy a ho'oponopono ereje és hatékonysága az, ami a legkönnyebb úttá teszi. Ahogy egyszer a mesterem, dr. Ihaleakalá Hew Len mondta: nem tudom, mit tanítottak neked más tréningeken, de azt tudom, hogy ez az, amire valóban szükséged van. Hírvivőjévé talán azért válhattam, mert alkalmazom, és kizárólag ezt a technikát gyakorlom. Nem keverem semmi mással. Ez tulajdonképpen olyan, mint saját magunk újraprogramozása.

A saját életedben hogyan segített a technika, amikor például mélyponton voltál?

A ho'oponoponónak köszönhetően kevésbé ragadtam bele, kevésbé szenvedtem. A fájdalom ugyanis elkerülhetetlen, de a szenvedés választás kérdése. Történnek ilyen-olyan dolgok az életünkben, de mindig választhatjuk azt, hogy nem szenvedünk. Láthatunk mindent úgy, mint lehetőséget. Esélyt a szabadságra, esélyt a boldogságra, a békére. Minden probléma fejlődési lehetőség is egyben, és mindig van mögötte áldás.

Sokfelé jársz és tanítasz a világban, hol és mi volt a legnagyobb élményed a ho'oponoponóval kapcsolatosan?

Sok visszajelzést kapok a világ minden tájáról. Azt hiszem, a legnagyobb élményt az autista és Down-kóros gyermekekkel való találkozás jelentette, vagy egy mexikói pszichiátrián tett látogatásom. Ott például azt mondták az őket ápolók, hogy nem tudják, hogy hogyan tudtak nyugodtan ülve maradni egy-másfél órát, és hallgatni engem... Hasonlóan különleges órákat éltem át különböző börtönökben. Egy mexikói női börtönben tartottam előadást. A hallgatóságot olyan békés állapotban hagytam ott, hogy többé nem hívnak meg engem, mert attól félnek, hogy a fogvatartottak valamiben mesterkednek.

Ho'oponoponót hogyan lehet használni arra, hogy a párkapcsolatunk működjön, és kiegyensúlyozottan tudjunk a párunkkal együtt létezni?

A kiegyensúlyozott élethez fel kell ismernünk, hogy amikor valami probléma merül fel, az emlék, program. Ha valaki ilyen helyzetben felkapcsolja a villanyt, az mindkettőjüknek felkapcsolja. Ha vita van, és a villany fel van kapcsolva, akkor a dolgokat nem vesszük annyira magunkra – ellenkezőleg. Felelősséget vállalunk azért, ami bennünk van, ami ezt a helyzetet kiváltotta, amit nekünk ez a helyzet üzen. Lehetőséget kapunk az elengedésre, nem kapaszkodunk bele, nem magyarázzuk agyon, nem keressünk mindenáron az igazunkat, viszont képesek vagyunk elengedni és átadni a problémát. Miért? Mert azért vagyunk együtt, hogy kihasználjuk a lehetőséget a törlésre, a javításra. Vagyis, átadjuk Istennek, aki mindezt átváltoztatja, és így sokkal nagyobb békét hozhatunk a kapcsolatunkba.

A stresszes helyzetekben, amikor hirtelen sokk ér minket, hogyan lehet alkalmazni a ho'oponoponót?

Ahogy mondtam, minden áldás, az is, amit nem annak látunk. Köszönetet mondunk, hálát adunk mindenért: köszönöm, szeretlek – és elengedjük. Aminek ellenállunk, az fogva tart. Az ellenállás olyan, mint valami függőség, automatizmussá fejlesztettük. El kell fogadnunk, hogy ha másfajta dolgokat akarunk az életünkbe vonzani, másfajta dolgokat kell tennünk.

Már többször jártál Magyarországon, mi a benyomásod a magyar emberekről, a magyar mentalitásról?
Ami felkeltette a figyelmemet az az, hogy a magyarok nagyon hallgatagok és komolyak. Ez a benyomásom. Természetesen nagyon kedves emberek, mint minden más nép, hiszen egy család vagyunk.