Aurelio édesapja haláláról: "Ötösével szedem a nyugtatót, képtelen vagyok így létezni"

"Néhány hete is panaszkodott az édesapám, hogy nem kap levegőt, mintha egy focicsapat ülne a mellkasán. Vért köpött. Mentőt hívtam, szinte sírva könyörögtem nekik, ne hagyják meghalni. Most ugyanez volt, bevittük azonnal a kór­ház­ba, onnan mentő vitte Szegedre. Szívinfarktus. Aztán este fél tízkor hívtak. Kérdezték, én va­gyok-e. Majd mondták, üljek le, mert nincs jó hírük. Apám nem élte túl a beavatkozást" – mondta el a Borsnak Aurelio.

"Ötven év volt köztünk, de ő volt a legjobb barátom, sosem voltam titkaim előtte. A drogról is mindig mindent tudott. Semmit nem ér így az élet. Visszaadnék ruhát, autót, lakást, mindent, csak itt legyen. Sokszor abban reménykedem, elalszom egy hétre, és amikor felkelek, könnyebb lesz. Ötösével szedem a nyugtatót, képtelen vagyok így létezni. Most jövök rá, én csak egy gyerek vagyok. Egyedül maradtam a felelősséggel, és nem bírok vele. Én nem tudok NAV-ba járni, csekkeket fizetni, fogalmam sincs, hogy működik a világ. Én egy gyerek vagyok" - tette hozzá a gyászoló fiú és felidézte utolsó beszélgetését édesapjával: "Az előszobában állt, fuldokolva köhögött. Odaléptem: apa, mi van veled? Apa, meg akarsz halni? Majd azt felelte: igen. Annyira fájt neki ."