Friderikusz besokallt: "Ha már nem élvezek egy munkát, akkor abba szoktam hagyni"

Forrás: facebook/Friderikusz Közösség -
Összezárva Friderikusszal Friderikusz Sándor celebek műsor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Itt a vége? Könnyen lehet, hogy a Tv2-n futó, Összezárva Friderikusszal című reality egy időre eltűnik a képernyőről. Az ok, hogy a műsorvezető kicsit nívósabb vendégeket is meg szeretne hívni magához. 

Ha a csatorna továbbra is celebközpontú epizódokat szeretne gyártani, előfordulhat, hogy a népszerű riporter nem tölt el többet 24 órát senkivel sem. Friderikusz Sándor erről a Magyar Narancsnak adott interjújában mesélt, melyben őszintén elmondta, hogy összességében mit gondol a magyar újságírásról.

Forrás: facebook/Friderikusz Közösség

"A műsor indulásakor, tavasszal abban bíztam, hogy az első néhány hónap ugyan a celebek jegyében telik, de ha a tavaszi adások nézettsége jó lesz - és jó lett, hiszen a júniusi adással már súroltuk az egymilliós nézőszámot -, akkor az őszi szezonban lehetséges lesz kevéssé ismert de érdekes embereket a maguk fordulatos történeteivel is felmutatni. (...) Ez a reményem azonban idáig nem igazán vált valóra. Azok, akik arról döntenek, hogy ki legyen a vendége egy felvételnek, csak biztonsági kűrig jutnak, a lestrapált arcokig. Ezzel magyarázható, hogy minden kereskedelmi tévét ugyanaz a 40-50 ember turnéz végig. Ki kell mondani, a gyávaság, de legalábbis a bizonytalanság áll az egész hátterében - mondta Friderikusz, aki hozzátette, hogy ha rajta múlt volna, nem ezekkel a vendégekkel láthatták volna őt a nézők. Ha a jövőben ettől a celebközpontú szemlélettől nem sikerül megszabadítanom őket, könnyen lehet, hogy ennek a műsornak nem lesz folytatása. A reprodukció ugyanis nem érdekel. Ha már nem élvezek egy munkát, akkor abba szoktam hagyni. Ez az én szakmai luxusom" - mondta Friderikusz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.