Guessous Majda Mária : „A népzene által ma is sokat tanulhatunk a nőiességről”

Világító, kékeszöld szemével és átható tekintetével Mesi – ahogy mindenki hívja – úgy fest, mintha réges-régi titkok tudója lenne. Két kultúra ölelésében nevelkedett: magyar és marokkói gyökereinek köszönhetően pedig hamar megtanulta, hogy létezik egy közös nyelv, amelyen a világon bárkihez szól, az érteni fogja – ez pedig nem más, mint a zene.

Népi ének előadóművészként – aki többek közt magyar, marokkói és török dallamokkal kápráztatja el közönségét – pedig tudja, hogy a nővé és férfivá válás mintái nemzedékről nemzedékre adódnak tovább a népdalokon keresztül, amelyek egy teljes világképet hordoznak magukban.

A bennük megénekelt történések tükröt tartanak elénk, és ez által megoldást is kínálhatnak aktuális problémánkra, legyen szó a nővé érés viszontagságairól, egy kapcsolat öröméről vagy éppen elbúcsúztatásáról. Mesivel, aki a Zeneakadémia Népzene Tanszékén végzett, és jelenleg is ott dolgozik óraadóként, többek közt a népdalok erejéről, terápiás hatásukról és saját művészetéről beszélgettünk.

Magyar és marokkói gyökereid miatt a két kultúra nagyon izgalmasan keveredik a művészetedben. Hogyan egészíti ki egymást ez a két teljesen eltérő világ, és hogyan kapcsolódnak hozzájuk a török népdalok?

A marokkói népdalokra alapvetően a nyers egyszerűség, a monotonitás, a „törzsi hangulat" a jellemző, ami ugyanakkor a dallamok hihetetlen rugalmasságával párosul – szinte ki lehet tapintani, ahogyan egy-egy hang omlik, áramlik a levegőben. A török népdalok pedig ezt a végeláthatatlan áramlást viszik tovább bennem, egyfajta puhaságot hordoznak. Mindháromra nagyon szükségem van. Ezek a minőségek szerves egységgé kovácsolják a női identitásomat és a férfiasabb "énemet" is. Friss élményem a legutóbbi marokkói utam, amikor is beleláthattam az ottani nők életébe, és lenyűgözött, milyen hihetetlen nagy erő, ugyanakkor puhaság sugárzik belőlük. Hatalmas tanulás volt ez számomra!

Egyébként a keleti népdalokban a szenvedély is több?

És, gondolom, ezáltal a szerelemről is, nem?

Tehát akár terápiás hatásuk is lehet?

Sokszor még a szöveg sem számít, hiszen sokszor sokkal tágabb tartományba repíthet el a dallam – ha átengedjük magunkat neki.

Amikor új népdalt keresel a repertoárodba, a dallam fog meg először, vagy inkább a szöveg?

Legtöbbször a dallam mozgat meg elsőként. A szöveg is magával tud ragadni, de ha mégsem tetszik, akkor azon tudok változtatni: egyszerűen ráteszek a dallamra egy másik, de az eredetivel megegyező szótagszámú szöveget.

A második albumomon, az Örömes-en például van egy török népdal, amelyre magyar szöveget tettem. Izgalmas játék ez! A tanítványaimat is arra biztatom, hogy minél több szöveggel próbáljanak variálni, mert így mindig megtalálhatják a saját lelkiállapotuknak, világuknak megfelelőt. Egy kis hajlítással vagy más dallamvariánssal pedig a hangulatokkal is játszhat az ember.

A marokkói és a magyar népdalok mellett török és indiai népdalokkal is rendszeresen fellépsz. Itthon mennyire nyitottak erre a fajta zenére?

Külföldön talán nyitottabbak az effajta „fúziós", több nép zenéjének hagyományát ötvöző dalokra, de úgy gondolom, hogy itthon is egyre nagyobb a befogadókészség.

Ha jól tudom, ebben az évben a külföldi fellépésekben nem volt hiány: nagyon izgalmas utazásokon vagy túl.

Hála istennek, ez így van! Az év elején Amerikában, majd tavasszal és nyár elején Törökországban, Marokkóban, illetve ősszel Kazahsztánban és Indiában voltak koncertjeim. Az évem egyik csúcspontja a Marokkóban eltöltött idő volt, amikor is életem első marokkói koncertjét adhattam egy szintén magyar-marokkói művésszel, Benabdallah Marouan zongoristával és dobos férjemmel, Boros Gerzson Dáviddal. A koncertek mellett a marokkói népdalok tanulmányozását és a kinti családom mélyebb megismerését tűztem ki célul. Utána ősszel Barvich Iván zenésztársammal Kazahsztánba repültünk, ahol egy török-kazak egyetemen (Ahmet Yesevi Egyetem) adtunk egy nagykoncertet. Kazahsztánnal egy teljesen új világ nyílt ki számomra. Az orosz kultúra és látásmód érdekesen elegyedik a keleti kultúrával.

ezt pedig helyi zenészekkel, egy kazak-magyar népdal-összeállítással tártuk az ottani közönség elé. Nagyon nagy szeretettel fogadtak minket, életre szóló élmény volt ez az út is!

Ami tetézte ezt a boldogságot, az a legutóbbi indiai turnénk volt a Meshinda együttessel, amelyet Tóth Szabolcs szitárművésszel alapítottunk meg. Észak- és Dél-Indiában adtunk koncerteket a Balassi Intézet szervezésében a leghíresebb indiai fesztiválok keretén belül. Álomszerű út volt, most is alig hiszem el, hogy kint jártunk. Utazásunk egyik legemlékezetesebb pontja pedig az volt, amikor az utolsó dél-indiai koncertünk után a házigazdák tiszteletük jeléül turbánt, nyakláncot és egy szép kendőt adtak ránk szertartásosan, illetve Dél-India egyik leghíresebb, idős népdalénekesnője, Smt. B. Jayashree szavaival és énekével fejezte ki örömét a koncertünk kapcsán. Valódi csodák ezek!

Ilyenkor mennyire van időd a helyiektől népdalokat gyűjteni?

Szükség van rá egyébként, hogy beszéld valamennyire az adott nép nyelvét ahhoz, hogy a népdalokat – amelyek ugye mégis az adott náció minden fájdalmát, örömét magukban hordozzák – hitelesen add elő?

Az biztos, hogy más az előadásmód, amikor az ember beszéli is az adott nyelvet. Hozzám a magyar, a marokkói vagy a török népzene ezért állhat közelebb, mint mondjuk a kazak. Nyelvi szinten tehát nyilván vannak csiszolnivalók, ha például egy mongol népdalt adok elő, viszont mindig törekszem rá, hogy a lehető legpontosabb, legtisztább legyen a kiejtésem. Ilyenkor felkeresek valakit, aki segíteni tud az adott dal kiejtésében és értelmezésében. Nagyon fontos számomra, hogy hiteles tudjak maradni, hiszen a népdalok üzenete is az volt hosszú évszázadokon át.