Disznók lelkével is foglalkozna Molnár Anikó

Forrás: Facebook/Molnár Anikó -
állat lélek Molnár Anikó állatbarát
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Molnár Anikónak nagyon fontos az állatok lelkivilága. Nagyjából százmillió forintra lenne szüksége, hogy úgy menthessen négylábúakat, ahogy szeretne.

"Lehet, hogy nevetségesen hangzik, de ha egy ütött-vert, sebesült, leszakadt lábú disznót találnánk, nem hagynánk magára, hanem a testi felépülése mellett a lelkével is foglalkoznánk. Nagy álmom, hogy egy olyan alapítvány tulajdonosa legyek, amely állatpszichológusokat is foglalkoztat. Célom, hogy a kutyák, macskák mellett minden megkínzott állatot megmentsek" – mondta a Borsnak Molnár Anikó. Az egykori Nagy Őt már csak egy-két jogi lépés választja el attól, hogy egy alapítvány tulajdonosa legyen.

Forrás: Facebook/Molnár Anikó

Anikó most saját pénzből önkénteskedik, de reménykedik, hogy találnak majd támogatókat.

"A barátnőm próbál támogatókat találni, és jó lenne egy olyan épület, amelyen belül van egy minimum egyszobás lakás, ahol az ott dolgozók lepihenhetnek, és ahol elfér egy műtő és egy lábadozó is. A következő pár hónapban elkezdődnek a tagkeresések. Bár még az elején vagyunk, valahol el kell kezdeni."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.