Müncheni lövöldözés: A halálos áldozatok többsége külföldi
![](https://cdn.life.hu/2023/12/eOZQk8NWuZAjUv6N9-k5i7-PYPKYMSiyuiMd0BBeJg8/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3NDdlOGQ4ZGY1MDQ1NDA4ZWFlNTRlYmE1ZjY5ZTk2.jpg)
A péntek este egy 18 éves német-iráni kettős állampolgár által elkövetett vérengzés kilenc halálos áldozata közül ketten német, ketten pedig német-török kettős állampolgárok voltak. Meghalt egy magyar, egy török, egy görög és egy koszovói állampolgár is. A kilencedik áldozatról még nincsenek adatok.
A nyomozás első megállapításai szerint az elkövető egy közösségi portálon álnéven megjelentetett, ingyenes ételt ígérő bejegyzésekkel igyekezett minél több embert abba a gyorsétterembe csábítani, ahol lövöldözni kezdett.
Korábban közölt adatok szerint az áldozatok mind Münchenben vagy a város környékén laktak. Többségük kiskorú volt - három áldozat 14 éves, két áldozat pedig 15 éves volt, a többiek 17, 19, 20, illetve 45 évesek voltak -, de még nem lehet megállapítani, hogy az elkövető vajon szándékosan, előre eltervezett módon kiskorúak vagy külföldiek életére tört-e.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatása szerint a magyar áldozat egy 2001-ben született fiú, Roberto, aki mintegy tíz éve Münchenben élt, és ott is járt iskolába. A külügyminiszter közölte: a rokonság, a család egy része Magyarországon él, ők szombaton már megérkeztek a német nagyvárosba, és a családtagok közül néhányan részt vettek a holttest azonosításában is. A család akarata szerint a fiút Magyarországon temetik el, az ehhez szükséges adminisztratív lépések intézésében a müncheni főkonzulátus munkatársai segítenek, a családdal közvetlen kapcsolatban állnak - közölte.
Arról, hogy az ingyenes ételt kínáló internetes poszt jelenthette a támadás alapját, Szijjártó Péter elmondta: ezt annyiban alá tudják támasztani, hogy a főkonzulátus vezető konzuljának gyereke is kapott ilyen üzenetet. Nyilvánvalóan ez az üzenet is szerepet játszhatott abban, hogy a halálos áldozatok többsége fiatal volt - fűzte hozzá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.