Több nézőpont is van ezzel kapcsolatban szakmán belül. Én abban hiszek, hogy a kutya ilyenkor a munkatársunk, a terápiás team tagja, hiszen partnerként kezeljük, és szakképesítése is van. A terápiás kutya jelenléte a fejlesztő foglalkozásokon mindig óriási motivációt jelent, a résztvevők szívesen és önmagukhoz képest is a legtöbbet nyújtva végzik a feladatokat, ha mellettük egy kutya is dolgozik. Ezért szoktam azt mondani, hogy a kutyás terápia minden területen alkalmazható, hiszen a kutya kedvet csinál, ösztönöz a feladat elvégzésére. Az, hogy milyen feladatokban vesz részt, már csak a csoportvezető szakember és a terápiás felvezető fantáziáján múlik.
A segítő kutya kiképzésének, vizsgáztatásának és alkalmazhatóságainak szabályairól szóló rendelet minden részletre kiterjedően szabályozza a terápiás kutyákra vonatkozó előírásokat. Sokan túlzónak tartják a kétszintű, temperamentumtesztből és egy tizenöt alkalmas felkészülést követő, csoportban bemutatott záróvizsgából álló vizsgarendszert, illetve a félévenkénti kötelező egészségügyi szűrést, de vitathatatlanul fontos, hogy azok a kutyák, akik többnyire a normálistól eltérő fejlődésmenetű gyerekekhez, felnőttekhez járnak, mind viselkedésüket, kezelhetőségüket illetően, mind egészségügyi szempontból maximálisan megbízhatóak legyenek.
Nekem ez az egyik kedvenc területem. Személyes érintettség okán is fontos nekem, mert egy óvodáskori traumás élményem után egészen tizenegy éves koromig rettegtem a kutyáktól, ráadásul valóban pánikoltam, nem csak egyszerűen féltem tőlük. Ekkor édesanyám úgy döntött, hogy veszünk egy kutyát. Donka, a fekete-fehér angol cocker spániel oldotta fel bennem a korábbi hét év rettegését, a vele való együttélés és mély szeretetkapcsolat volt az, ami segített. Az ilyen terápiában a legfontosabb, hogy ne elmagyarázni próbáljuk, hogy a kutya nem bánt, hanem hagyjuk, hogy ezt az érintett személy saját maga tapasztalja meg. Először hagyom, hogy a gyermek messzebbről nézze a terápiás foglalkozásokat, és mindig elmondom, hogy nem kell semmiben részt vennie, amiben nem szeretne. Volt olyan kislány, aki a zárt ajtó üvegén át nézte, volt olyan, aki a bordásfalra mászott fel, de a legtöbben csak kicsit távolabb ülve követik az eseményeket. Előbb-utóbb mindenkivel eljutottunk oda, hogy ő maga szeretett volna bekapcsolódni, így a félelmeiket mindig fel tudtuk oldani. Az viszont fontos, hogy tudatosítsuk bennük, hogy ezek speciálisan képzett kutyák, akik sosem bántanak senkit, de az utcán nem szabad csak úgy, kérdezés nélkül odamenni egy ismeretlen kutyához. Minden csoportommal szerződést kötünk: a kutya nem bántja őket, de ők sem bánthatják a kutyát, sem szóval, sem tettel. Eddig még mindenki be tudta ezt tartani.
A hosszú terápiás évek alatt mindig a saját akaratukból, erős belső igényre dolgoztak. Örömmel és szeretettel végezték a nem könnyű munkát, ráadásul ez nem is az én érdemem, sokkal inkább az ő személyiségük, melyet nem jutalomfalatokkal vagy képzéssel alakítottam, hanem ilyennek születtek.
Ferencz Kinga és családja a Futrinka Egyesülettől fogadtak örökbe egy keveréket. Ez önmagában még nem lenne különleges, viszont esetükben egy kerekesszékben élő családtag mellé kerestek kutyát, egy olyan társat, aki feltétel nélkül elfogadja és motiválja őt, hogy kimozduljon a lakásból, hogy részt vegyen különböző eseményeken. Számukra egy kiképzett segítőkutya nem lett volna elérhető, de tudták, hogy akár egy menhelyen is megtalálhatják azt a kutyatársat, aki képes lesz erre a feladatra, és Sodó, a középkorú keverék kan remekül bevált: biztosítja a napi mozgásmennyiséget, és a szeretettség érzését is megadja gazdája számára. Egy dolog biztos, akinek kutyája van, az soha nem magányos, legyen akármilyen élethelyzetben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.