Ingmar Bergman korszakos remekművében három nővér találkozik újra hosszú idő után a gyerekkoruk helyszínét jelentő kastélyban, az alkalom pedig szomorú: egyikük halálos beteg, és tőle búcsúznak. A haldoklás sikolyait pedig a közösen töltött napok során egy életnyi sérelem és elfojtás suttogásai, majd hangosan is kimondott szavai kísérik a lenyűgöző kulisszák között.
Kedvelt vígjátéki alaphelyzet furcsa párként összehozni nagyon különböző embereket — ha pedig valakik, akkor Arnold Schwarzenegger és Danny DeVito aztán tényleg különböznek. Ebben a filmben mégis ikreket játszanak, akik egy tudományos kísérlet felemás eredményei, és akik egészen felnőtt korukig nem is tudnak egymás létezéséről. Majd persze találkoznak, és kiderül, hogy minden különbözőségük ellenére fontos dolgokat tanulhatnak a másiktól.
A nagyvilági, menő és hányaveti aranyifjú és a visszahúzódó, különösen viselkedő autista zseni testvérpárosa is hasonlóan furcsa, és ezek a fivérek is csak felnőttként ismerik meg egymást. Konkrétan akkor, amikor az apjuk az egész vagyonát az utóbbira hagyja, így a Tom Cruise játszotta öcsi egy utazásra viszi az intézetből a Dustin Hoffman játszotta bátyót, és közben megpróbálja az örökséget is megszerezni tőle. Aztán sokkal többet kap annál.
A maga idejében főleg azért volt nagy szám a Születésnap, mert ez volt a dán Dogma-mozgalom egyik legelső sikerdarabja, ma viszont már inkább azért, mert egyszerűen egy jó film, aminek csak plusz hatást ad az egyedi formája. Ami jelen esetben konkrétan olyan, mintha egy bravúrosan szerkesztett családi videót néznénk a jeles eseményről: az apa 60. születésnapjáról, amire összegyűlik mindenfelől az egész népes família. A hazatérő testvérekről pedig kiderül, hogy nem véletlenül menekültek messzire: súlyos titok rejtőzik itt a múltban, és az egyikük ki is borítja a bilit az ünnepségen.
Van olyan ember az életedben, akinek nem mertél elmondani valami fontosat? Egy üzenet, amit sosem küldtél el neki?
Az egymásra találás ebben a kőkemény ausztrál westernben szó szerint értendő: a főszereplő Guy Pearce-nek meg kell találnia a sivatagban bujkáló, szociopata bandavezér bátyját — sőt meg is kell ölnie, mert csak így mentheti meg a fogságban sínylődő, akasztásra váró öccsét. Ez az a bizonyos címben szereplő ördögi ajánlat, idilli családi piknikeket pedig senki se várjon ettől a filmtől, de lenyűgöző és gyomorszorító moziélményt igen.
A most is mozikban futó Érkezés rendezőjének Oscar-jelölt (kanadai) filmjében duplán is előkerül a testvérek közti közeledés témája: lelkileg és földrajzilag is. A főszereplő ikerpár ugyanis anyjuk halála után, annak végrendeletéből tudja meg, hogy van egy testvérük is az anya szülőhazájában, a Közel-Keleten. Amikor pedig odautazva szembesülnek nem csak az újdonsült családtaggal, de az anyjuk múltjával is, minden átértékelődik bennük - az egymáshoz fűződő kapcsolatuk is.
Nagy családi összeborulásról és látványos testvéri egymásra találásról nem beszélhetünk ebben a történetben, de ez pont az apró és érzékletes gesztusok, érzékeny emberi rezdülések és mondatok filmje, így nincs is rá szükség. Hajdu Szabolcsék a saját családjukkal, a saját lakásukban forgatták le ezt a díjnyertes kamaradrámát, melynek történetében egy amúgy is belső válsággal küzdő kis családhoz váratlanul bekéredzkedik a feleség nővérének külföldről hazatérő famíliája is, az összezártság pedig mindenkiből mást hoz ki. Aztán idővel megint mást.
A cikk megjelenését támogatta a Magyar Telekom.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.