Szijjártó Péter: "Bízzunk a Jóistenben"
![](https://cdn.life.hu/2023/12/hA6dXuwrU2qKBoAerNxJ3cjarqnj9mbCq2VT2YEbKYI/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzNzZmZDdiNDVmYTQ4MmI4ZWUzZmYwZGFiMDI4NTg2.jpg)
A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy háromszor változott a tegnapi nap folyamán az utaslista. 56-an voltak a járművön, 54 kiránduló, és a két buszsofőr. Közülük 43 fiatalkorú, 11 felnőtt,
vagyis a korábbi hírekkel ellentétben a nem volt több utas a buszon, mint lehetett volna.
Egy adott név keresésekor annyi választ tudnak adni, hogy a személy a túlélők, a kórházban lévők, vagy az elhunytak közt van. Megerősítette, hogy továbbra is 16 halott van, vagyis
nem emlekedett 19-re az elhunytak száma.
Hatan súlyosan megsérültek, őket egy regionális égési centrumban ápolják. Ketten közülük válságos állapotban vannak, egyelőre nem tudják azonosítani őket.
Egyikük testfelületének 60%-a megégett, a másikon pedig súlyos koponyaműtétet hajtottak végre. "Nincs olyan listánk, ami hivatalosan a halottak nevét tartalmazná" - mondta el Szijjártó Péter, akinek minisztériumából nyolc fő van a helyszínen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.