A tavaszi szezonban magyarok aludtak először 7000 méter felett az Everesten

A Mount Everest lábánál töltött első hét alatt a hegymászók Török Edina alaptábor-vezetővel együtt berendezkedtek, felállították a konyha-, zuhanyzó- és lakósátraikat, valamint beüzemelték kommunikációs eszközeiket. Az első akklimatizációs körben, a hírhedt Khumbu-jégesésen történő átkelés után egy éjszakát töltöttek az első magassági táborban (6000 m), majd a rendkívül erős, orkánerejű széllökések miatt visszafordulásra kényszerültek hatezer méterről, viszont a második hegyi menet során az időjárás kegyes volt a hegymászókhoz.

A 6400 méteren lévő kettes táborban érte őket az inspiráció, hogy ebben a körben –
bár a szervezet számára egyszerre két felsőbb tábor magasságát megszokni nagy megterhelés – feljebb menjenek.

Mivel április 21-én a serpák még nem építették ki a hármas táborig a köteleket, ebben a szituációban a csapat diplomáciai érzékére is szükség volt, de Edinának köszönhetően Dávid és Szilárd megkapta a jogot és lehetőséget, hogy mindenki előtt, első párosként éjszakázhassanak 7000 méteren. Április 22-én nehéz zsákokkal felszerelkezve a kéken csillogó, járatlan és meredek utakon keresztül, küzdve az erős napsugárzással, majd késő délutántól az erős hideggel, kemény menetben elérték a hármas tábort. „Az első pár kötéllel nincs baj, meredek a terep, de nyugodtan, egyenletesen haladunk. Aztán meglátom a kékesen, ellenségesen csillogó jeget. Ameddig a szem ellát, páncélként vonja be az ellenséges közeg a felfelé vezető lejtőt. (...) Kibillent a zsák, csúszom, megpördülök, a mászógép állítja meg lendületemet. (...) Összeszedem magam, és rúgok, és káromkodom, és kapaszkodom, és ... kicsúszom, újból és újból. Nincs kegyelem, nincs kiszállás. A jég rengeteget kivesz belőlem" – részletezte Dávid a 7050 méterig vezető utat, de a munkának ekkor még nem volt vége, hiszen heroikus munkával még ki kellett ásniuk a sátruknak egy megfelelő platformot.

„Fagynak a meggyötört lábujjaim és persze a kézujjaimért is aggódom. Munkához látunk, de a hó kemény. Szil a nap hőse, nála a lapát, ő mar bele a fagyott lejtőbe újból és újból, hogy vízszintes platformot varázsoljon kicsiny sátrunk számára" – folytatta beszámolóját Dávid.

Másnap a harmadik táboruk deponálása után innen ereszkedtek le jó tempóban egészen az alaptáborig. „A Hallgatás völgyében önfeledten és kényelmesen lépked az ember lefelé, csak a gleccserhasadékokat átívelő létrákon és a meredek falú, egymást követő mély vályúkba beereszkedve és kimászva kellett nagyon odafigyelni. Az egyes tábor helyét elhagyva pedig jön a hullámvasút: a jégesés szokásos izgalmai! Most ráadásul végig szakadt a hó, alig láttunk valamit, de persze így is tudtuk, hol kell jobban iparkodni, hol jelent az omlásveszély bármikor jelentkező, időzített bomba érzetét keltő veszedelmet! Rutinosan keltünk át az omladéklabirintus folyosóin és csarnokain! Kora délután már az alaptáborban szárítkoztunk! Kemény menet volt! Elégedettek vagyunk!" – írta le a visszautat Szilárd.

Az eredményes második akklimatizációs körnek köszönhetően nemcsak sikerült a hegymászóknak komoly időtartalékra szert tenniük, hanem a szervezetüknek is meghatározó pluszt jelentett. Dávidnak és Szilárdnak a csúcsmászás előtt még egy hegyi menetre lesz szüksége, amely tulajdonképpen egy alacsonyabb nyolcezres csúcs megmászásához is hasonlítható, hiszen a céljuk, hogy 8000 méteren, a Déli-nyeregben éjszakázzanak. Az akklimatizáció folyamata nagyjából május közepéig tart majd, és leghamarabb akkor kerülhet sor a csúcsmászásra is.