Bárdos András arcvak

Bárdos András már gyermekkorában észrevette magán a problémát: "Gyerekkorom óta gyűjtöm a szörnyűbbnél szörnyűbb, a kínosabbnál kínosabb élményeket, megalázásokat. Nyilván előtte is sok volt, de az első kellemetlen élmény, amire már emlékszem, nyolcéves koromban történt. Rám köszönt a szomszédban lakó osztálytársam anyukája a trolin, és nem ismertem meg. Egyszerűen nem tudtam hová tenni, amitől rettenetesen zavarba jöttem" - mesélte.

"Egészen közeli ismerősökkel is tudok percekig úgy beszélgetni, hogy nem tudom, kicsoda. Egyszer olvastam a Facebookon, hogy Görbe Nóra borzasztóan megharagudott rám, mert nem köszöntem neki, pedig ismerjük egymást harminc éve. Nem tudom, hogy ki ő? Persze, hogy tudom, de egyszerűen nem tűnt fel, hogy ő az. Nem ismertem fel, pedig tényleg harminc éve ismerem. Nem, nem kértem bocsánatot, mert olyan durván bántott, hogy azt akkor sem érdemeltem volna meg, ha bunkó vagyok, és azért nem köszönök" - tette hozzá András.

"Természetesen az anyukámat, a testvéremet, a családtagjaimat megismerem, de akiket nem láttam évek óta, már nem biztos. Például ha valakivel együtt dolgoztam tíz évig, de régen nem láttam, akkor nem valószínű, hogy felismerem. Ezért kerülöm az olyan helyeket, ahol sok ismerőssel lehet találkozni, például a színházi bemutatókat. Ha mégis elmegyünk, akkor a feleségem, Krisztina félig mögöttem áll, és feltűnés nélkül súgja a fülembe, hogy ki ő, tegezem vagy magázom. Nincs mit tenni, ezzel együtt kell élnem. Miközben gyakorlom a bocsánatkérést!" - nyilatkozta a Borsnak.