Bejelentette jegyességét a japán császár unokája

Forrás: NORTHFOTO/face to face/Ppe/Face To Face -
eljegyzés japán császár hercegnő Mako hercegnő Akihito
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Formálisan is bejelentette Mako hercegnő, a japán császár unokája, hogy jegyben jár egy vele egykorú közemberrel, egy Komuro Kei nevű ügyvédbojtárral, aki miatt lemond hercegnői címéről is.

A jegyesség hírét már májusban megneszelte a japán média, azt az uralkodóház meg is erősítette, de a formális bejelentés csak vasárnap történt meg. A 25 éves Mako hercegnő és választottja sajtótájékoztatón beszélt kapcsolatuk részleteiről és a jövőbeni tervekről.

A szülők után a 83 éves Akihito császár is áldását adta a fiatalok egybekelésére, amelyre jövő ősszel kerülhet sor. Előbb azonban a formális eljegyzés időpontját kell kitűzni, a hivatalos leánykérését, amelynek során az udvarló elküldi hírnökét a lány rezidenciájára, hogy az az ő nevében, számos ajándékkal alátámasztva, feleségül kérje a leendő menyasszonyt.

A japán császár unokája, Mako hercegnő Forrás: NORTHFOTO/face to face/Ppe/Face To Face


A tervezett eljegyzést eredetileg július elején akarták bejelenteni, de az országot sújtó pusztító árvizek miatt az eseményt elhalasztották. A pár a vasárnapi sajtótájékoztatón jelent meg először együtt a nyilvánosság előtt.


Mako hercegnő - Akisino herceg és Kiko hercegné gyermeke - elmondta, hogy öt éve randevúzik Komuro Keivel, akivel a tokiói Nemzetközi Keresztény Egyetemen találkozott, ahol művészeti tanulmányokat folytatott, és ahol mindketten diplomáztak. A jogi végzettségű Komuro egy tokiói ügyvédi irodánál dolgozik, és a Hitocubasi Egyetemen esti tagozaton tanulja az üzleti jogot. A tenger szerelmese, síel, hegedül és főzni is tud. 2010-ben A tenger hercege titulus alatt támogatta egy tengerparti város idegenforgalmi kampányát. A hercegnő azt mondta, elsőként a fiú "Napnál is sugárzóbb mosolya" ragadta meg, de aztán megszerette személyiségét is. A sajtótájékoztatón könnyű világoszöld ruhát és gyöngy nyakláncot viselő lány szerint leendő vőlegénye őszinte, határozott akaratú, keményen dolgozó ember, akinek "igen nagy szíve van". A tengerészkék öltönyt viselő Komuro arról beszélt, hogy szerelme "szilárd meggyőződésű, szerető ember", aki "csendben úgy figyeli őt, mint a Hold". A férjjelölt azt mondta, hogy harmonikus családot akar felépíteni, amelyben "önmaguk lehetnek".
A fiatalok felfedték, hogy az özvegy édesanyjával és nagyapjával a Tokióhoz közeli Jokohamában élő fiú 2013 decemberében, egy vacsora utáni esti séta alkalmával kérte meg a hercegnő kezét.
A dpa német hírügynökség szerint a sajtótájékoztatón a formaságok és a száraz hivatali nyelvezet ellenére is átszűrődött, hogy a fiatalok nagyon boldogok.

Bejelentette jegyességét a japán császár unokája, Mako hercegnő Forrás: The Yomiuri Shimbun/Yomiuri/Pool For Yomiuri

Nők nem örökölhetik a japán trónt, és ha Mako férjhez megy, elveszti hercegnői címét, és közember válik belőle. Jelenleg Mako nagybátyja, apja és fivére következik egymás után a trónutódlási sorban, ők követhetik Akihito császárt. A 83 éves Akihito császár tavaly bejelentette, hogy vissza akar vonulni, ezért a japán törvényhozás egy különleges törvényt alkotott júniusban, hogy ezt lehetővé tegyék számára, ugyanis a trónról való lemondásra a császárságban 200 éve nem volt példa.

Akihito császárnak és Micsiko császárnénak négy unokája van, először készül házasodni egyikük. A legutóbbi japán uralkodói esküvőt 2014 októberében tartották, amikor Noriko hercegnő, Akihito unokatestvérének, a néhai Takamado hercegnek a 28 éves lánya ment férjhez.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.