A Konyhafőnök VIP már az első adásban kikészítette a sztárokat

Dobó Ágnes Konyhafőnök VIP
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Senki nem volt felkészülve arra a nehezítésre, amivel a Konyhafőnök VIP-ben kellett szembenézniük a sztároknak. 

Október 16-án, azaz ma startol a Konyhafőnök VIP második szériája, amelyben ismét közkedvelt hírességek mérik össze a tudásukat. Az első évad végső nyertese Bea asszony lett, arról azonban egyelőre fogalmunk sincs, hogy a mostani versenyzők közül vajon ki az, aki igazán ért a konyhai varázslatokhoz.

Ráadásul a műsor tele van nehezítésekkel, ami már az első adásban is meglátszik. Mindenki arra számít, hogy a kedvenc ételével kápráztathatja el a zsűrit, ám mint kiderült, előtte még egy kis szerencsére van szükség.

Szabó Simon és Dobó Ági a Konyhafőnök VIP új évadában Forrás: RTL Klub

Ugyanis mindenkinek két búra közül kell választania: az egyikben a kedvenc fogás alapanyagai találhatóak, a másikban pedig abált sertésláb lapul. Amelyiket választják, azzal kell dolgozniuk. A celebek pedig sorra kiakadtak a szabályok változása miatt:

"Egy pillanatra sokkot kaptam, soha életemben nem találkoztam ilyen alapanyaggal" - mondta ÉNB Roland

"Én mindjárt sírok, fúj, nagyon csúnya! Kétségbeestem, hogy most mindent át kell logisztikázni, egyáltalán hogy állok ennek neki?! Megijedtem tőle" - írta meg Dobó Ági szavait a Bors.

Konyhafőnök VIP: megvan a kezdő hatos

A verseny első hetében többek között Dobó Ágnes, Lakatos Márk, Nyári Alíz, Nébald Olivér (Éjjel-Nappal Budapest), Szabó Sipos Barnabás valamint Vágó Piros konyhai összecsapásának lehetnek szemtanúi a nézők. Olvass tovább itt...

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.