Oszter Sándor és lánya, Oszter Alexandra kibékültek

Forrás: Youtube -
békülés Oszter Alexandra Oszter Sándor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Oszter Sándor már egy éve nem beszélt Alexandrával, de végre megtört a jég: úgy tűnik, van remény a békülésre, és végre az unokát is láthatják a nagyszülők.

Oszter Sándor és lánya között hosszú ideje dúl a harc, Alexandra párválasztása volt az, amit nem nézett jó szemmel a színész. Rengeteget vitatkoztak, végül odáig fajult a helyzet, hogy inkább nem is beszélgettek egymással, csak olykor a Facebookon üzengettek nyilvánosan. Talán egyikük sem remélte, hogy kapcsolatuk valaha rendeződni fog, de úgy tűnik, mégis van rá esély.

Oszter Sándor kibékült lányával Forrás: Youtube

"

ha minden jól alakul, akkor nemsokára el is jönnek hozzánk Diósjenőre az unokámmal, Hunorral.

Blikknek

Összefogott a falu Oszter Sándor ellen

Oszter Sándor a Nógrád megyei birtokán egy saját tó építésébe kezdett. Ehhez azonban időlegesen el kellett vezetnie a helyi horgásztó egyetlen utánpótlását, ami a helyiek szerint tönkreteszi a vízi élővilágot, illetve a horgászok életét is. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.