Nehéz gyermekkora volt, mégsem a szüleit hibáztatja Ambrus Attila

Ambrus Attila családjáról, gyerekkoráról keveset beszél, most mégis elárulta, hogy édesanyja másfél éves korában elhagyta. Két évvel ezelőtt Ambrus megkérte, hogy jöjjön el az esküvőjére, de anyja nem volt erre hajlandó. Azóta sem bocsátott meg neki igazán. Édesapja ma már nem él, de vele sem tudott soha erős kapcsolatot kialakítani.

„9 évesen már azt mondta nekem apám, hogy a börtönben fogok megrohadni. Az a probléma az én életemben, hogy én már nagyon fiatalon elindultam a lejtőn. Édesapám vizionálta, hogy ebből nagyon komoly problémák lesznek. Minden évben minden iskolából kirúgtak. Nálam az volt a szabály, hogy nincs szabály. Az utolsó 10 évünk úgy telt el, hogy elmentünk egymás mellett" – mesélte Ambrus Attila.

Mindezek ellenére úgy gondolja, hogy nem a szülei a felelősek azért, hogy börtönbe került. A felelősséget is teljes mértékben magára vállalja, beismerte, hogy sok múlt azon, hogy képtelen volt beállni a sorba. Még a börtönben is sokáig harcolt a rendszerrel.

„Közel másfél éven keresztül egy golyóálló terráriumban tartottak, minden le volt betonozva és csövön kaptam a levegőt. Azt, hogy mennyire beszűkült az életem, jól mutatja, hogy tulajdonképpen már 1 vagy 2 könyvért is ölni tudtam. Az időt olimpiában mértem., Közel 10 év után komoly személyiségtorzulások állnak be az elítélteknél. Ha egyedül vagy bent a börtönben, véged van. Nagyon fontos a köldökzsinór a kinti és a benti világ között" – magyarázta Ambrus.

Az igazi fordulópontot a börtönévek alatt az jelentette számára, amikor rádöbbent arra, hogy nem fog tudni kiszabadulni a börtönből. Akkor két út állt előtte, vagy öngyilkos lesz, vagy újra felépíti önmagát. Az öngyilkosságot gyávaságnak érezte volna, ezért az önvizsgálatot választotta.

„Lassan, kőkemény munkával muszáj volt egy ingerszegény környezetben kapaszkodót találnom. Semmi nem történik véletlenül. Valószínűleg én későn érő típus vagyok, nekem nagyon sok pofon kellett ahhoz, hogy elfogadjam az élettől, a környezetemtől azt, hogy igenis fontos az irány. Lehet, hogy én ettől vagyok hiteles az emberek szemében, hogy felálltam egy gödörből, megbűnhődtem azért, amit elkövettem és élem az életemet" - vallotta be őszintén az egykori bankrabló.