Amikor az bánt, akinek szeretnie kéne: 7 megrázó film a családon belüli erőszakról

A drámairodalomban is klasszikus, és a filmvásznon is az: Tennessee Williams színdarabja több mozis feldolgozást is megért (legutóbb például Woody Allen állt elő a saját verziójával a Blue Jasmine-ben), de mind közül a leghíresebb Elia Kazan rendezése. Ebben Vivien Leigh alakította azt a kifinomult tanárnőt, aki nehézségekkel küzdve a húgához költözik egy időre, így pedig egy fedél alá kerül az erőszakos, durva sógorával (Marlon Brando). Ebből pedig semmi jó nem sülhet ki.

Noha nehéz azt mondani Stanley Kubrick zseniális filmjéről, hogy konkrétan erről vagy arról szól, hisz épp a rejtélyessége az egyik fő erénye – de annyi bizonyos, hogy a sztoriját lehet a családon belüli erőszak metaforájaként is olvasni. Aminek a csúcspontján a bekattanó családfő egy baltával tör be a fürdőszobába, a filmtörténet egyik leghíresebb jelenetében.

Tina Turner azon kevesek egyike volt, akik fel merték vállalni, hogy egy bántalmazó kapcsolat áldozatai voltak, és mert tenni is ellene egy olyan korban, amikor ezt még elhallgatni és csendben tűrni illett. A helyzete ráadásul azért is volt különösen nehéz, mert aki verte őt, annak köszönhette a sikereit és a hírnevét is. Tina és Ike Turner nehéz történetét ebből az életrajzi filmből méltó módon ismerhetjük meg.

Lecsúszott, kilátástalanságban élő közegben még gyakoribb az otthoni erőszak jelensége, hiszen a frusztrációjukat vezetik így le a sokszor kommunikációs gondokkal és alkoholproblémákkal is küzdő emberek. Ebben a filmben például az egykor büszke új-zélandi maorik két leszármazottja, akik szenvedélyes szeretet-gyűlölet házasságban élnek egymással már hosszú évek óta. De van-e esély kitörni, akár az utódaiknak, az erőszak spiráljából?

A legsúlyosabb verziója a cikkünk témáját adó jelenségnek az, amikor egy gyerek lesz áldozata az otthon dúló viharoknak. Akik mindezt meg próbálják akadályozni és valamit tenni az elszenvedőkért, azok a családvédelmisek: egy ilyen csoport tevékenységét követhetjük végig ebben a nagyon erős francia filmben, sok-sok felkavaró eset révén.

Noha nem elsősorban a családon belüli erőszakról szól, de a főszereplője végig annak áldozata: a műkorcsolyázónő Tonya Hardingot gyerekkorában az anyja terrorizálta lelkileg (bizony, nem csak fizikai lehet az ilyen erőszak, és nő is elkövetheti), majd pedig a férje bántalmazta. A súlyosan félreértelmezett szeretet aztán a vetélytársa ellen elkövetett merénylethez és a karrierje tönkretételéhez is vezetett, mindezt pedig szatirikus humorral, de viccelődésnél jóval többet nyújtva mutatja be ez a remek, az idei Oscar-gálán is tündöklő film.

Az utóbbi idők legfelkavaróbb filmje pont attól felkavaró, hogy azt érezzük: ez akár a szomszédunkban is megtörténhetne. Hiszen csak egy válás után egymással veszekedő házaspárt látunk, a válás után megzavarodott gyerekeket, láthatás feletti vitát... Aztán az egész pszichothriller keménységű ámokfutásba fordul, de lelkileg nem kevésbé megalapozottan.