Autóbalesete volt Calvin Harris DJ-nek és barátnőjének
![](https://cdn.life.hu/2023/12/gMhej-F4ENhK_zfeXp1wnAR0KAvrlNtdS2KUg4Wu884/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM3NDBkMjllZjRhNDQyZTA4MGRiOGViMDk5OGY5YTk5.jpg)
A hétvégén szenvedett autóbalesetet Calvin Harris és barátnője, Aarika Wolf. Egy szemtanú számolt be a körülményekről, elmondása szerint a DJ barátnője vezetett, amikor hirtelen egy fehér autó bevágott eléjük. A lemezlovas barátnője már nem tudott lefékezni, így belement az eléjük kerülő autóba.
Természetesen kihívták a rendőröket a helyszínre, akik elvégezték a helyszínelést. Calvin és Aarika nem sérültek meg, a másik autóban ülő 2 lány viszont igen, és állítólag azért panaszkodtak, mert sem a DJ, sem a barátnője nem kérdezték meg, hogy vannak, a fájdalmaik miatt pedig feljelentést fontolgatnak. A DJ-hez közel álló bennfentes szerint viszont nem kétséges, hogy kinek a hibájából történt a baleset, hiszen a fehér autó bevágott Calvinék elé - írja a TMZ.
Nem ez az első balesete a DJ-nek
Két ével ezelőtt, szintén májusban szenvedett autóbalesetet Calvin Harris. A Los Angeles-i reptér felé tartott a DJ, amikor autójába ütközött egy fiatal sofőr Calvin szerencsére könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet, de sokkal rosszabbul is járhatott volna. Nézd meg a helyszínen készült fotókat itt!Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.