Nem ígértek nekik semmit, mégis azonnal igent mondtak a Csengetett, Mylord? színészei

Csengetett, Mylord? találkozó Anglia rajongó sorozat színész közönségtalálkozó Nagy-Britannia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Alf Stokes, James Twelvetrees, Ivy Teasdale, Mabel Wheeler – csak néhány karakter a Csengetett, Mylord? című sorozatból, akik láttán még most, 30 év után is megdobban a magyar rajongók ezreinek szíve. A sorozat 7 ikonikus színésze most Budapestre látogat, erre pedig 800 rajongó adta össze a szükséges 7 millió forintot. A gyűjtés kulisszatitkairól Szijj András főszervező mesélt.

Nagy Britanniában megbukott, ám Magyarországon még mindig ismétlik a 30. születésnapját ünneplő Csengetett, Mylord? (You rang, M'Lord?) című tévésorozatot. Az 1920-as évek társadalmát, az osztályok közti különbségeket bemutató angol humorral bőven megfűszerezett jelenetek olyannyira belopták magukat a magyarok szívébe, hogy a több mint 20 ezer tagot számláló rajongói Facebook-csoportban felvetődött egy közönségtalálkozó gondolata. Az akarat olyannyira erős volt, hogy szeptember 22-én megérkezik a 7 színész, Susie Brann (Miss Poppy), Catherine Rabett (Miss Cissy), Amanda Bellamy (Rose), Michael Knowles (Mr. Teddy), Jeffrey Holland (James), Perry Benson (Henry), Su Pollard (Ivy). Ahogy korábban mi is megírtuk: 800 rajongó 7 millió forintja teszi lehetővé, hogy találkozzanak kedvenceikkel.

Egy közös fotó a cserfes Miss Poppy-val?

A gyűjtésről Szijj András főszervezőt kérdeztük. Mint mondta: Polgár Zsuzsa ötlete volt a közönségtalálkozó, aki már 2016-ban Londonban szervezett egy hasonlót, ám ott nem kellett ekkora távolságot leküzdeniük. Még akkor felvetette a rajongóknak a hazai találkozó lehetőségét, ám ez megmaradt ötlet szintjén. „Polgár Zsuzsa az egésznek az alfája és omegája. Én csak februárban kerültem képbe, amikor véletlenül megláttam, hogy ismét kirakott egy posztot a közönségtalálkozó lehetőségéről" – mesélte Szijj András, aki vállalta, hogy kézbe veszi a szervezést. Hangsúlyozta: nem egyedül hozta létre a találkozót, ő és Polgár Zsuzsa mellett még Hegedüs Kinga kormányozza a Csengetett, Mylord? hajóját.

Donald Hewlett és Susie Brann Forrás: BBC One

Úgy döntöttek, közösségi finanszírozású kampánnyal oldják meg a szervezést annak érdekében, hogy ellenőrizhető és átlátható legyen a pénzbeszedés. Szavazásra bocsájtották, hogy mekkora összeggel szállnának be a rajongók, így jöttek össze az 5, 10 és 20 ezer forintos összegek. „Kiszámoltuk, hogy a találkozón ekkora létszám mellett egy szék nagyjából 5 ezer forintba kerül majd. Így nyújtanunk kellett valami pluszt azoknak, akik 20 ezer forintnyi összeggel szálltak be. És egy ilyen találkozón mi lehetne nagyobb ajándék, mint egy közös kép" – nyilatkozta Szijj. Hozzátette: azért sem lehetséges, hogy mind a 800 rajongó képet készítsen, mert a színészek idősek, a Teddy Meldrum karakterét alakító Michael Knowles például már 81 éves.

Jeffrey Hollandnak írt levelet egy rosszakaró


A találkozóról annyit tudni, hogy szeptember 22-én tartják, a részletekről csak a résztvevők kapnak értesítést. Jegyértékesítés nem lesz, hiszen a projekten nincs nyereség, nem érdekük, hogy nagyobb helyszínt béreljenek annál, mint amennyien előzetesen regisztráltak és adakoztak. Ez többekben felháborodást keltett, ahogyan az is, hogy nem kapja meg mindenki a közös fotó lehetőségét. Egyikük addig merészkedett, hogy a James Twelvetreest alakító színésznek írt levelet. „Igazi gyomrosként éltem meg. Jeffrey Holland továbbított nekünk egy e-mailt. Kétségbeesve kommentelte a levelet, kérte, legyünk kedvesek elmagyarázni, hogy mi ez, mert nem érti. Ez a férfi azt írta neki, mennyire sajnálja, hogy Jeffrey Hollandet nem érdeklik a szegény emberek, és mennyire lejáratja magát, hogy összeáll ilyenekkel, mint mi" – idézte fel a történteket a szervező. Szerencsére sikerült megnyugtatni Hollandet.

Elájultak a színészek

„El tudsz képzelni jobb ajánlatot ennél egy színésznek: Szia! Szeretnénk egy közönségtalálkozót. Nem tudjuk, hogy lesz-e rá pénz, hogy lesz-e szállás, tudunk-e enni adni, ki tudjuk-e fizetni a repjegyet, de volna kedved jönni? És döbbenetes módon akartak. Mire elkezdtük a gyűjtést, már mind a hét színésztől kaptunk ígéretet" – mesélte Szijj András.

A Csengetett, Mylord? szereplői Forrás: BBC One

És hogy mit szólnak a Meldrum-ház egykori lakói a magyarok hatalmas lelkesedéséhez?
„Most már el vannak ájulva. Ugyan nem tudnak magyarul, de át szoktuk küldeni a cikkeket, amik megjelennek róluk. Egészen elképesztőnek tartják" – fogalmazott, majd azt is elárulta, hogy a színészek nem egyszerre érkeznek Budapestre, hiszen az Ivyt alakító színésznőnek pénteken és vasárnap is programja van, csak a szombatot tölti Magyarországon.

„Ki merem jelenteni, hogy ilyen még soha nem történt velük. Már az első perctől kezdve nyitottak, kedvesek voltak. Nagyon fontos volt, hogy őszintén kommunikáljunk, amibe beletartozott az is, hogy megmondtuk: egy dolog biztos, hogy semmi nem biztos. Ennek ellenére nyitottak voltak. Folyamatosan tájékoztattuk őket a gyűjtésről, a felajánlásokról. Ezzel együtt nőtt ennek az egésznek az energiája és a színészek lelkesedése is" – fejtette ki a szervező. Ahogy a szervezők, úgy a színészek is őszinték voltak. Igent mondtak gázsi nélkül is a találkozóra, annyit mondtak: ha bejön egy „pénzes munka", lehet, hogy inkább azt vállalnák el, de eddig ilyen nem történt. A gyűjtés lezárultával már a részletek tisztázása következik.

Intelligens humor és a magyar nyelv

„A titok az, hogy a mi nyelvünk egész egyszerűen van annyira színes és intelligens, hogy ezt a brit, fekete humort tökéletesen el tudja mesélni, át tudja adni" – mondta Szijj András, amikor arról kérdeztük, szerinte mi a titka annak, hogy éppen Magyarországon lett ennyire sikeres a sorozat. Hozzátette: ehhez tartozik még a világszínvonalú magyar szinkronszínészet is, hiszen olyanok adták hangjukat a szereplőknek, mint Pásztor Erzsi, Hollósi Frigyes vagy épp Földessy Margit. „Zseniálisak voltak a magyar szinkronszínészek" – hangsúlyozta.

Paul Shane, Su Pollard és Jeffrey Holland Forrás: BBC One

Elárulta azt is, hogy már gyermekként megszerette a sorozatot. „Nekem is egész kicsi koromból megvannak az emlékek, amikor a szüleim ezt nézték, és ordítva röhögtek. Én meg nevettem, mert apukám nevetett. Nagyon érdekes, mert akkoriban én voltam 6-7 éves, most pedig együtt nézem a 7 éves unokahúgommal. Ő vette át a „Csengetett, Mylord-stafétabotot" – emlékezett vissza gyermekkorára Szijj.

A szervező nagy levegőt vett és elmondta: úgy tűnhet, hogy a gyűjtés végeztével lezárult a munka oroszlánrésze, ám ez nem igaz. Helyszín, biztonság, utazás, szállás – csak néhány dolog, amit még meg kell szervezni szeptemberig, hogy amikor megérkeznek a színészek, már minden zökkenőmentes legyen.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.