Kilenc kalapácsütéssel végeztek Kecskemét híres borkereskedőjével

1931. március 27-én, csütörtökön, hajnali 4 óra 37 perckor indult el a Nyugati pályaudvarról a 732. számú személyvonat Kiskunfélegyházára. 6 óra 34 perckor érkezett meg Ceglédre, ahol a pályaudvaron 8 percig állt. Utasok szálltak fel és le a vonatra. Főleg ceglédi diákok voltak ezek, akik Kecskemétre jártak iskolába és vonattal tették meg a két város között lévő 32 kilométeres utat. Egyszer csak „feltépték” az egyik másodosztályú kocsi ablakát. Egy ijedt gyerekhang kiáltott ki rajta:
„Segítség! Segítség!"
Vasutasok és utasok ugráltak fel a kocsiba, amelynek „pamlagán sárga arccal” feküdt egy jól öltözött férfi.
„Ájultnak látszott. Ahogy közelebb léptek hozzá, látták, hogy a másodosztályú kocsi párnái teljesen át vannak itatva vérrel. Csakhamar orvos és rendőr is megjelent. Az orvos megvizsgálta és első segítségben részesítette az eszméletlen embert, aki néhány perc múlva felnyitotta a szemét”
- olvasható az Est 1931. március 27-i számában.

Előtte áll a pályaudvaron ügyeletes szolgálatot teljesítő rendőr, aki azonnal rákérdezett, hogy mi történt.
„Megtámadtak... Kalapáccsal” – suttogta a férfi, alig lehetett kivenni a szavait.
Aztán személyleírást adott a támadójáról. Azt mondta, az illető magas termetű ember, fekete kabátot, szürke ruhát és fekete puha kalapot viselt, arca sovány, borotvált, haja szőke.
A férfi ismét elvesztette az eszméletet, amire számítani lehetett, tekintettel arra, hogy a fejét érték a kalapácsütések. Azonnal bevitték a ceglédi kórházba. Eközben lázas nyomozás indult az ügyben. Hamar kiderült, hogy a megtámadott férfi az 51 éves, köztiszteletben álló Steinherz Rudolf, Kecskemét híres és jómódúnak tartott izraelita, szőlőbirtokos borkereskedője, a zöldség-gyümölcs exportvállalat, a Fruktus Rt. alapító vezérigazgatója és a helyi zsidó közösség korábbi vezetője. Vajon miért támadták meg és ki tehetett ilyet?

Rablótámadás lehetett

Azonnal értesítették a férfi családját. Rokonai kocsiba ültek és a kórházba indultak. Az ő segítségükkel vált világossá, hogy Steinherzet kirabolták. A zsebéből ugyanis eltűnt 180 pengő, ezen kívül volt egy vékony aranyláncon függő, duplafedelű aranyórája, aminek szintén lába kelt. A nyomozók rablótámadásnak minősítették az esetet. Megindult a hajsza a támadó után. A hajnali vonatokon általában nem utazott sok utas, de az 1931. március 27-én még annál is kevesebben voltak, mint az általában megszokott. Összesen 3 emberrel indult el a vonat a Nyugati pályaudvarról. Vajon közöttük kell keresni a kalapácsost?
Miközben a támadót keresték, a borkereskedő belehalt a 9 kalapácsütésbe, így már egy gyilkos után kutattak. A budapesti detektívek kihallgatták a Nyugati pályaudvar pénztárosait, a ceglédiek pedig a kalauzokat. Miután ellenőrizték az utasokat, rájöttek, hogy egyikük sem az, akit keresnek.
Közben az egyik jegyellenőr értékes információval szolgált. Azt mondta, az áldozattal egy fülkében ült egy húsz év körüli, munkás külsejű férfi, akire szerinte ráillik a személyleírás, amit Steinherz adott a támadás után.
„Elmondta az egyik kalauz, hogy ez az ember, akit a gyilkossággal gyanúsítani lehet, Budapesten szállt fel már a vonatra és Kecskemétig szóló II. osztályú jeggyel rendelkezett. A több mint kétórás út alatt többször elment a fülke előtt és mindannyiszor látta a két embert, akik a két pamlagon feküdtek. Mikor a Ceglédet megelőző állomáson a Budai út megállóhelyen tartózkodott a vonat, illetve onnan elindult, ismét elment a fülke ajtaja előtt és ekkor még látta mind a két embert. Ettől a megállótól hat kilométerre van Cegléd és ezt az utat a vonat nyolc perc alatt teszi meg. Csak ez alatt az idő alatt, reggel 7 óra körül történhetett a merénylet” – írta meg Az Est.

A ceglédi állomáson már csak az idősebb férfi feküdt a pamlagon, a kalauz elmondása szerint. A jegykezelő nem törődött vele, mivel azt hitte, a másik utas felkelt és elment valahova. Eszébe sem jutott, hogy brutális támadás történt. Amíg a vonat az állomáson állt, a támadónak elég ideje volt arra, hogy leszálljon és elmeneküljön.

Nem biztos, hogy rablótámadás volt

Miközben a gyilkos után nyomoztak, az áldozat múltját is alaposan feltérképezték. Ahogy elmélyedtek benne, egyre több szokatlan dologra bukkantak. 1931 márciusára Steinherznek anyagi gondjai voltak, a cége egy rossz üzlet miatt bedőlt és a vállalkozó egyik pillanatról a másikra tönkrement.
„A Fructus bukásából származik még az a bűnügy, amelynek április 7-én lett volna a kecskeméti törvényszék előtt a főtárgyalása. Többek szerint ettől a tárgyalástól nagyon tartott Steinherz, és jelentkezett a rendőrségen olyan tanú is, aki azt állította, hogy tudja: Steinherz Rudolf kijelentette, ha nem sikerül a tárgyalás előtt kiegyezni, öngyilkos lesz” – írta meg Az Est április 11-én.
Emellett az is kiderült, hogy a vállalkozó ellen jogtalan váltó adás-vétel, követelés-eladás miatt feljelentést tett egy bécsi cég. Steinherz ugyanis ezzel az akcióval próbálta menteni, ami még menthető volt régi nagy vagyonából. 1929-ben, 4 évnyi nyomozás után, végül csalással vádolták meg a férfit a vásárlásban részt vevő sógornőjével és az apósával együtt. Ekkor vált világossá, hogy az áldozat kilátástalan élethelyzetbe került, tulajdonképpen egyre jobban szorult a hurok a nyaka körül. Az ügy akkor vált csak igazán érdekessé, amikor rájöttek, hogy több nagyértékű élet- és balesetbiztosítást is kötött magára a halála előtt. Olyan nagy összegűeket, amelyeket a keresetéből már nem is tudott volna fedezni. Vajon ezeknek a biztosításoknak köze lehetett a halálához? Ezen gondolkoztak a nyomozók. Nem zárhatták ki, hogy el kell vetniük a rablógyilkosság koncepcióját és számolniuk kell a biztosítási csalással.

A rejtélyes útitárs

A detektívek megtudták, hogy egy kárpitossegéd is ugyanazon a napon tűnt el Kecskemétről, mint amelyiken Steinherz a fővárosba utazott. Bár a személyleírás magas, szőke férfiról szólt, ő pedig fekete volt és alacsony, a rendőrök mégis arra gyanakodtak, hogy ez a fiatal férfi lehetett az, akivel a borkereskedő megosztotta a fülkéjét. Az, hogy Steinherz nem akart segíteni a gyilkosa kézre kerítésében, egyáltalán nem volt számukra meglepő. Tisztában voltak vele, hogy biztosítási csalás esetén „az áldozat" nem akarja lebuktatni a támadóját és saját magát sem. Ha kiderülne a „turpisság", a biztosító egyetlen pengőt sem fizetne.
A nyomozók felkeresték a 18 éves férfit a kecskeméti szállásán, de nem találták ott, a szerszámaira viszont, egy nagy szegecselő kalapácsot leszámítva, rábukkantak. Nem értették, hogy ha munka miatt utazott el, ahogy a ház többi lakója állította, vajon miért nem vitte magával a szerszámokat, és hova tűnt a nagy kalapács. Arra gyanakodtak, hogy a hiányzó láncszem lehet a gyilkos eszköz. Azonnal körözést adtak ki Fischl Frigyes ellen, de sem a kecskeméti, sem a ceglédi, sem a budapesti rendőrök nem találták sehol.

A szálak Budapestre vezették a detektíveket. Steinherz a Nyugati pályaudvarnál lévő Merán hotelben szállt meg a halála előtt egy fiatal férfival, aki Kovács Ferencként jelentkezett be, az anyja neve helyére pedig Kószó Máriát írt a bejelentkezési lapra. Ezt a nevet egy kecskeméti asszony viselte. Az, akinek a fiával Fischl nagyon jóban volt, szobatársak voltak. Olajos Mihály is eltűnt a gyilkosság előtti napokban.
A detektívek felmutatták Fischl fényképét a hotelben, ahol közölték, hogy nem ő Kovács Ferenc, az egyik kecskeméti kalauz viszont azt állította, őt látta a vonaton a gyilkosság napján.

Eközben a detektívek megtudták, hogy Steinherz és az öreg Fischl régóta ismerték egymást és rossz viszonyban voltak. A fiatal Fischllel viszont jóban volt a borkereskedő. Frigyest kitagadta zsidó családja egy főméltóságú katolikus személy elleni támadás után, amit kommunista társaival együtt követtek el még diákkorában. A korábbi rendőrségi eljárás aktáját is átnézték a nyomozók és megállapították, hogy a renitens fiatal férfi lehet a kalapácsos támadó. Ezt az érzést erősítette bennük az is, hogy Fischl notórius munkakerülő volt és sohasem volt pénze, de a gyilkosság előtti napokban rendesen evett és még egy új, szürke kabátot is vett magának. Kezdett összeállni a kép a detektívek fejében.

Bérgyilkosság történt

Egyre jobban erősödött a nyomozókban a biztosítási csalás gyanúja. Úgy gondolták, hogy Steinherz könnyen felbérelhette a fiatal férfit, hogy támadjon rá, mert ha baleset éri, a családjának fizetni fog a biztosító. Ugyanakkor valószínűleg nem gondolta, hogy Fischl túl jól végzi majd a dolgát, és nem éli túl a „balesetet”. A detektíveknek meg kellett találniuk a férfit, de napokkal a támadás után még mindig nem tudták, hol bujkál. Végül Bécsben fogták el az osztrák rendőrök. Egy padon didergett, amikor leszólították, hogy igazolja magát. Bevitték a bécsi kapitányságra.
Kezdetben mindent tagadott a németül kiválóan beszélő kárpitossegéd, de egy telefonos kihallgatáson, amit az egyik magyar nyomozóval folytatott, végül beismerő vallomást tett. Ő maga is azt állította, amire gyanakodtak, hogy Steinherz felbérelte őt, hogy támadjon rá egy kalapáccsal. Azt mondta, mindent előre kiterveltek, még próbaúton is voltak egy nappal a gyilkosság előtt. Fischl vallomását részletesen idézték a korabeli lapok. Azt mondta, az áldozat maga kérte, hogy a fejét üsse, de őt elragadta a hév, ezért tovább ütötte, mint ahogy eltervezte. Bevallotta, hogy Steinherz 5000 dollárt (nem pengőt) ígért neki a „merényletért”. Tulajdonképpen ezért vállalta el a brutális támadást.

Enyhe ítélet született

Miután végzett, a kalapácsos gyilkos, akiről megállapították, hogy enyhén szólva nem túl okos, áldozata pénzéből Bécsbe utazott, hogy a borkereskedő karján lévő órát arra a címre küldje, amiben megállapodtak. A cím viszont hamis volt, és ő nem kapta meg a jutalmát. Steinherz becsapta. Azt is bevallotta, hogy ő aludt a Merán szállóban az áldozattal a gyilkosság előtti éjszakán és maga Steinherz adott neki pénzt, hogy vegyen magának egy szürke kabátot a támadáshoz. Azt mondta, azért írta oda Olajos édesanyjának a nevét, mert ez jutott eszébe, Kovács Ferenc pedig egy detektív neve, csak „kölcsönvette”. Ezt erősítette a tény, hogy a foglalkozásának megadott ügynök szót u-val írta, pontok nélkül, ahogy máskor is lehagyta az ékezetet erről a betűről. Közölte, hogy valóban ő volt az, és nem a szobatársa, neki semmi köze nincs az egészhez, ő nem árult el neki semmit. Véletlen, hogy pont a gyilkosság előtt utazott el munkát keresni.

Miután a kalapácsot is megtalálták a ceglédi pályaudvar közelében, pont ott, ahol Fischl saját bevallása szerint eldobta, a férfit megvádolták Steinherz Rudolf meggyilkolásával. A korabeli büntetőtörvénykönyvben szerepelt olyan tétel, amely arról szólt, hogy ha valaki valakinek a felkérésére követ el gyilkosságot a felbujtó ellen, az nem bűntettnek, hanem vétségnek minősült, amit enyhébben büntettek. Fischlt elítélték a borkereskedő meggyilkolásáért és valóban nem kapott sokat. A kecskeméti törvényszéken 4 év fegyházbüntetést szabtak ki rá, végül mindössze 3 évet kellett börtönben töltenie, mert a másodfokú ítélőtábla még tovább enyhítette a büntetését.