Imádták Korda Györgyöt és Balázs Klárit a VOLT Fesztiválon

Forrás: MTI/Kovács Tamás -
Korda György Balázs Klári fesztivál VOLT Fesztivál 2019 VOLT Fesztivál
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Óriási sikere volt Korda Györgynek és Balázs Klárinak a VOLT Fesztiválon.

Korda György és Balázs Klári a VOLT Fesztiválon lépett fel a minap. A házaspár a Borsnak elmondta, az esemény előtt tartottak attól, hogy vajon hogyan fogadja a fiatalokból álló közönség a dalaikat, ám legnagyobb megdöbbenésükre óriási sikerük lett. A tömeg végig azt skandálta, hogy „Gyuri bácsi”, és a tömeghisztéria olyan volt, akár egy Fradi–Újpest meccsen.

Minden érintésünk frenetikus választ váltott ki a közönségből – még most is alig hisszük el, ami tegnap történt. Sok fesztiválos fellépésünk volt már, többek között 10–12 alkalommal jártunk a Szigeten, rendszeres vendégei vagyunk a Kampusz Fesztiválnak Debrecenben, és az ország többi egyetemi városában is színpadon vagyunk. A tegnapi sikerünk elmondhatatlan boldogsággal tölt el mindkettőnket. Az emberek szeretete akkora ajándék az életünkben és a pályánknak, hogy arra szavakat sem találunk. Semmihez sem hasonlító értéke van ennek. Nem vesszük természetesnek a sikert, ez nem jár ki mindenkinek. Nagyon megbecsüljük és értékeljük, hogy megtörténik velünk a csoda. Igazi életelixír ez” – mondta el a lapnak Balázs Klári.

Korda Györgyéknek hatalmas sikere volt Sopronban Forrás: MTI/Kovács Tamás
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.