Anna Chlumsky Selena Gomez első csók Mila Kunis Kirsten Dunst Dakota Fanning Macaulay Culkin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az első csók meghatározó egy fiatal életében. Hevesen dobogó szív kíséri, izgatottsággal és idegességgel vegyítve. A gyerekszínészeknek azonban a varázslatos első csók élménye nem éppen úgy adatik meg, ahogy kellene. Ők ugyanis sok esetben sem a partnerüket, sem az időpontot nem választhatják meg. Íme azok a sztárok, akik a kamerák előtt voltak kénytelenek átélni az első csókjukat.

Mila Kunis

Mila Kunis és Ashton Kutcher az Azok a 70-es évek show-ban Forrás: Fox

A színésznő az Azok a 70-es évek show-ban élte át az első csókélményét, nem is akárkivel. Ashton Kutcher volt a partnere, aki azóta már a férje és két közös gyermekük van. Akkor azonban még nem volt köztük kapcsolat, habár Mila Kunis odavolt a színészért. „"Nagyon ideges voltam, és kényelmetlenül éreztem magam. Nagyon bele voltam zúgva" – árulta el Mila egy interjúban.

Dakota Fanning

A Mindenütt nő című film forgatása során csattant el Dakota Fanning első csókja. A 2002-ben bemutatott film forgatásának idejében a színésznő még csak 7 éves volt. Reese Witherspoon fiatal karakterét alakította.

Kirsten Dunst

Forrás: YouTube

A színésznő első csókja egy olyan színésszel történt, akiért nagyon sok nő rajongott akkor, és még most is. Kristen Dunst az Interjú a vámpírral című film forgatásán élte át azt az élményt, amiért sokan irigylik, de ő nem volt túlságosan boldog tőle, pedig Brad Pittet kellett megcsókolnia. Ekkor 11 éves volt, és undorítónak nevezte az élményt.

Selena Gomez

Forrás: YouTube

A ma már inkább énekesnőként tevékenykedő Selena Gomez szintén nagyon fiatalon került a filmes iparba, és az ő első csókja is a kamerák előtt csattant el, méghozzá a Zack és Cody élete című sorozatban. Selena Dylan Sprouse-t csókolta meg a jelenetben, aki már felnőtt férfi, és mostanában Palvin Barbi csókolgatja.

Macaulay Culkin és Anna Chlumsky

Anna Chlumsky és Macaulay Culkin Forrás: InterCom

A My Girl két főszereplőjének első csókja a kamerákon kívül is az első volt mindkét színész számára. Macaulay Culkin ekkor mindössze 11 éves volt, ahogy Anna is. A két színész még díjat is kapott a jelenetért az MTV Movie Awardson.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.