Ambrus Attila anyósa, Marika megdöbbent, amikor a Viszkis udvarolni kezdett a lányának
![](https://cdn.life.hu/2023/12/S1WlSzXqXCGEIhqHp61Qgdu1EyajTY3-c0j1tnjkQWk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzNGVhNjIzMzVjNjQ1Y2E4NWU0Yjc4OTc2ZTQ1YmM3.jpg)
„Bevallom, sokáig nem is sejtettem, hogy kialakulóban van valami kettejük között, már csak azért sem, mert a lányom majdnem húsz évvel fiatalabb Attilánál” – mesélte a Story magazinnak Marika, Ambrus Attila anyósa.
A Viszkis és Réka egy kézműves vásáron ismerkedett meg, majd időről időre találkoztak a hasonló rendezvényeken, ahol Ambrus kerámiákkal, Réka pedig ruhákkal jelent meg. Marika szerint a Viszkis egyre többször ment oda hozzájuk, ám Réka sokáig nem vette észre a férfi közeledését.
„Amikor azonban bejelentette, hogy Attila udvarolni kezdett, azért dobtam egy hátast. Elfogott az aggodalom, nem is annyira a múltja, hanem a korkülönbség miatt. Elvégre a múltjában szinte mindenkinek akad olyan, amit jobb nem firtatni, kinek kisebb, kinek nagyobb dolog. Attiláé egy picit nagyobb. A férjemmel abban bíztunk, hogy a barátkozás úgysem tart sokáig” – emlékezett vissza az asszony.
Nem lett igazuk, ugyanis egy évvel később lányuk Rómából telefonált haza, hogy megkérték a kezét. „Na, akkor le kellett ülnöm, hogy felfogjam a fejleményeket” – mesélte Marika. Már azonban oldódott a viszonyuk, főleg, mióta megszületett a kisunoka, Anna.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.