Az egyházfő elítélte, hogy a nők teste áldozattá válik a hirdetések, a profit és a pornográfia profanitásának oltárán, egyúttal azt is, hogy a nők rendszeresen válnak bántalmazás, verés, nemi erőszak és prostitúció áldozatává, vagy terhességmegszakításra kényszerítik őket.
A nők ellen elkövetett erőszak minden formája Isten megsértésével ér fel
Ferenc arra az álláspontra helyezkedett, hogy ha az új évben jobb világra törekszünk, akkor méltósággal kell bánni a nőkkel. A világ egysége és békéje érdekében a nőket teljesen be kell vonni a döntéshozatalba - hangoztatta.
"A nők a béke adományozói és közvetítői, és teljesen be kell kapcsolódniuk a döntéshozatalba" - nyomatékosította a pápa. "Mert, mikor a nők átadhatják ajándékaikat, a világ egységesebb és békésebb. A nők győzelme az emberiség egészének győzelme" - tette hozzá Ferenc.
Az egyház ügyeivel kapcsolatban a pápa egységre szólított fel, óvott a megosztottságtól, és az ördögöt tette felelőssé azért, ha egyesek a különbségeket, az ideológiákat és a megosztottságot hangoztatják.
Ferenc pápa bocsánatot kért azért, hogy ráütött a kezére egy nőnek, aki utána kapott és megragadta a karját előző nap, amikor a Szent Péter téren a kordonnál köszöntötte a híveket. A pápa szerdán azt mondta: elveszítette a türelmét, és ezzel rossz példát mutatott.
Forrás: MTI
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.