Elhunyt Tornai József író, költő, a nemzet művésze

Forrás: Shutterstock -
Kossuth-díjas költő meghalt Tornai József író
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elhunyt 92 éves korában Tornai József író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja - közölte az MMA szombaton az MTI-vel.

Tornai Józsefet péntek éjjel Budapesten érte a halál, a Kossuth-díjas alkotót a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti - olvasható a közleményben.

Az MMA méltatása szerint Tornai József a magyar kultúra "bartóki vonulatának" jeles képviselője volt, akinek életét, gondolkodását és művészetét minden korban az igazság, az emberi autonómia, a nemzeti és egyetemes kultúra iránti elkötelezettség vezérelte. Életművét az egyén, a nemzet és az emberiség sorskérdéseit a kozmikus egészben vizsgáló, igazságkereső ön- és világismerettel, mély filozófiai tartományok érintésével megfogalmazó költői és esszéírói alkotások jellemzik.

Tornai József 2012-től volt a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja., ugyanabban az évben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 2013-ban Kossuth-díjat kapott, 2014-ben lett a nemzet művésze. 2015-ben az egyetemes és egyéni létértelmezés terén kifejtett humanista meggyőződésű költői és esszéírói munkásságáért, valamint a magyar és világirodalomi hagyományok egyesítésében kifejtett öt évtizedes pályafutása elismeréseként kapta meg a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíját.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.