Egy New Yorkban élő házaspár mesélt a koronavírusról

"New York cityben élek, a feleségem orvos ...és reggel nyolckor jön meg a 24 órás műszakból. A ruháit egy külön szennyes tárolóba dobja, aztán alaposan lezuhanyzik és hajat mos. Nem mer befeküdni mellém az ágyba. Tudja, hogy egy ponton meg fog betegedni és akkor elkerülhetetlen lesz, hogy engem is megfertőzzön.

Belgyógyász senior-rezidens orvos (ráadásul intenzív és pulmonológia specialista lesz) tehát a frontvonalban, annak is az élén küzd az életekért. Itt, a világ egyik leggazdagabb országának leggazdagabb városában, nincs rendes védőfelszerelésük. Az űrruhákat, amiket az olaszországi, német vagy koreai képeken látni, egyikük se kap. Egy darab N95 maszkot nyomtak a kezébe egy hétre. Mostanra sikerült eljutni oda, hogy aki az intenzív osztályon dolgozik az egy napra kap egyet (ideálisan minden beteg után kellene egy). Sokszor sima műtős maszkkal kell beérniük, ami egy ilyen helyen nem sokat ér. Az emberek felvásárolták az N95 maszkokat és most hegyekben állnak az otthonaikban a WC papír mellett, míg az életüket kockáztató EÜ dolgozóknak a kormány és a kórház nem tud biztosítani szinte semmit.

(...)Minden egyes pihenőnapján azt hiszi elkapta a vírust. Nehéz különbséget tenni a kimerültség és a betegség között. Rendszeresen mér lázat és minden egyes köhintésénél összerándulunk. Délutánra kerül olyan állapotba, hogy végre rámönti, mi folyik a csatatéren. Én pedig hálásan hallgatom, mert ki kell adnia magából.

Én pedig csak döbbenten hallgatom, hogy sorra halnak meg az emberek. Hogy kétségbe van esve, mert ugyan eddig is nap mint nap találkozott a halállal, de ami most folyik már nem emberi. A legnagyobb baj, hogy azt érzi, egyszerűen nem tud eleget tenni értük. Nincs rá gyógyszer, nincs rá vakcina. A lélegeztetőgépek elfogytak, már azt tervezik, hogyan tudnak egy gépre több embert rákötni. Bizonyos kor felett és bizonyos alapbetegségekkel már esélyük sincs betegeknek intenzívre kerülni. Az emberek fuldokolnak, levegőért kapkodnak a szobákban, a folyosókon. Újabb és újabb osztályokat, szárnyakat alakítanak át és még így se férnek el a kritikus állapotban lévők. Óránként van újraélesztés. Néha csak egy, néha több. És akit újra kell éleszteni, az szinte biztos, hogy nem jön vissza. Aki lélegeztető gépre kerül, azoknak talán az 50%-a éli túl betegséget."