Kapás Boglárka felajánlotta a vérét, miután felépült a koronavírusból

Forrás: MTI/Kovács Anikó -
Kapás Boglárka vérplazma koronavírus Kozma Dominik
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megvizsgálják a koronavíruson átesett úszók vérét, Kapás Boglárka és társai ugyanis felajánlották a vérplazmájukat, hogy segíthessenek másokon.

A sportolóktól vért vesznek, majd megvizsgálják, jelen van-e benne az ellenanyag, ha igen, a vérplazmával megmenthetik a súlyos állapotban lévő betegeket. Ezáltal az is kiderül, van-e esély arra, hogy ők maguk megfertőződhetnek újra a vírussal. Hiszen nem egyértelmű, hogy aki átesett a betegségen, annak a szervezete termel is ellenanyagot.

Kapás Boglárka felajánlotta a vérplazmáját a koronavírus leküzdésére. Forrás: MTI/Kovács Anikó

„Az még nem biztos, hogy minden úszó alkalmas lesz vérplazma adására, de valószínű, hogy többen segíteni tudnak majd a betegek kezelésében" – mondta a Borsnak az úszószövetség sajtósa, Csurka Gergely.
Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke is bízik abban, hogy a jó fizikai állapotban lévő sportolók ezzel hozzájárulhatnak valamennyire a vírus leküzdéséhez.
Tehát Kapás Boglárka és Kozma Dominik, valamint a birkózóktól a Lőrincz Tamás és Lőrincz Viktor biztosan ott lesznek a vérvételen, ők már teljesen tünetmentesek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.