Nem kell kimenni az izgalomhoz: a legjobb egy helyszínen játszódó filmek

film karantén Stephen King mozi Jack Nicholson Reszkessetek betörők BÚÉK (film) Macaulay Culkin Tizenkét dühös ember Ryan Reynolds Teljesen idegenek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A járványhelyzet miatti karantén sokakat megvisel, ezért úgy gondoltuk, a segítségükre sietünk, és megmutatjuk, a filmekben mennyi minden érdekes dolog tud történni egyetlen, zárt helyszínen is. Az alábbi filmek némelyike pedig arra is emlékeztethet minket, hogy másokhoz képest még mindig egészen szerencsés helyzetben vagyunk.

Tizenkét dühös ember (1957)

Talán minden idők leghíresebb és legnagyszerűbb egyhelyszínes filmjének szereplőit a törvény zárja be egy kis levegőtlen szobába, hisz egy gyilkossági ügyben döntő esküdtekről van szó. A tizenkét férfi közül tizenegy a kánikulai melegben gyorsan letudná az egyértelműnek tűnő ítéletet, de akad köztük egy, akit nem hagynak nyugodni a részletek. A kekeckedéséből pedig az igazságért való kiállás és az emberség próbája lesz.

Ragyogás (1980)

A mostani járványhelyzetben a szállodák is üresek, de vélhetően lakik bennük legalább egy-egy gondnok, akinek a karbantartás a feladata. Csak reméljük, hogy egyikük sem lesz olyan események tanúja és résztvevője, mint a Jack Nicholson vezetésével a Szépkilátás Hotelbe költöző kis család Stanley Kubrick klasszikus Stephen King-adaptációjában.

Reszkessetek, betörők! (1990)

Nehéz lehet mostanában a betörők munkája, hiszen mindenki folyton otthon van. Ahogy nehéz a dolga annak a két ügyefogyott rosszfiúnak is ebben az örökzöld karácsonyi vígjátékban, akiknek mindössze egy otthon maradt kisfiúval kellene elbánniuk – a kis Kevin viszont kihasználja a ház minden zegét-zugát és berendezését arra, hogy ártson a csúnya bácsiknak.

Élve eltemetve (2010)

Lehet, hogy a koronavírus miatt be vagyunk zárva, de nekünk legalább a rendelkezésünkre áll egy egész lakás, míg Ryan Reynolds összes mozgástere ebben a filmben egy koporsó belseje. A történet főhősét ugyanis élve eltemették valahol a sivatagban, és csak egy telefont tud használni a kiszabaduláshoz, miközben egyre fogy a levegő és az akkumulátor kapacitása is.

Cloverfield Lane 10 (2016)

Remélhetőleg sosem fordul olyan súlyosra a helyzet a világban, mint ebben a filmben, ahol a szereplők földalatti bunkerben élnek. Már csak az a kérdés, hogy odakint tényleg tombol-e a végítélet, vagy pedig az autóbalesete után a menedéken ébredő főhősnő igazából egy hibbant emberrabló foglya? Esetleg mindkettő igaz?

Ernelláék Farkaséknál (2016)

Egy családban a mélyen húzódó konfliktusokat az összezártság feszültsége nyílt drámává képes változtatni, és ezt feltehetően sokan tapasztalják meg ezekben a napokban is. Hajdu Szabolcs a családjával és barátaival együtt dolgozva, minimális pénzből a saját lakásukban forgatva az utóbbi évek egyik legemlékezetesebb magyar filmjében mutatta meg, hogy miként lehet ebből felszabadító élmény is.

Teljesen idegenek (2016)

Egy baráti társaság egyetlen közös vacsorájának lehetünk tanúi az olasz filmben, mely vacsora alatt egyre meredekebb játék indul, és kikerülnek az asztalra a mobilok, velük pedig a titkok is. A Teljesen idegenek akkora meglepetéssikert ért el a hazai mozikban, hogy később elkészült belőle a hazai remake, a BÚÉK is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.