Kanadai sztriptíz táncos terjeszti a koronavírust: több száz embert fertőzhetett meg

sztriptíztáncosnő koronavírus Kanada fertőzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megközelítőleg 550 embernek adhatta át a koronavírust az a fertőzött táncoslány, aki Torontó egyik lefelkapottabb sztriptízbárjában, a Brass Rail Tavernben dolgozik.

A The Guardian számolt be arról, hogy a fertőzött táncoslány augusztus 4. és 8. között összesen négy alkalommal dolgozott a sztriptízbárban.

A torontói hatóságok arra kértek mindenkit, hogy aki az említett időszakban látogatást tett a bárban, az tesztelje minimum kétszer magát COVID-19-re vagy vonuljon 14 napra önkéntes karanténba.

A Brass Rail Tavern nevezetű bár nemrég nyitotta meg a vírus után újra kapuit, amit szigorú óvintézkedések kísértek, melyekbe beletartozott a szigorú maszkviselés, a két méter távolság betartása és a vendégek részéről elvárt fegyelmezett magatartás.

A belépést követően a vendégeknek kötelező volt megadni a személyes adataikat, ezen felül feljegyezték az érkezések és távozások pontos időpontját is, illetve azt is, hogy melyik asztalnál foglaltak helyet.

Jelenleg folyamatban van a dokumentált kontaktok felkutatása, ami alapján mindenkit értesítenek, aki az említett intervallumban megfordult a sztriptízbárban.

Az ügyben megszólalt Doug Ford ontarioi kormányfő is, aki egy sajtótájékoztatón

előre bocsánatot kért azoktól a családos férfiaktól, akiket hamarosan a hatóságok fognak keresni, amennyiben az adott időszakban a bárba látogattak és felmerül náluk a koronavírus fertőzés lehetősége.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.