Negyven éves a Post-it - Véletlenül találták fel

Forrás: shutterstock.com -
találmány post-it felfedezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mondhatni véletlenül találta fel a Post-itet Dr. Spencer Silver 40 évvel ezelőtt. Ugyanis pont egy szupererős ragasztót szeretett volna kifejleszteni, csakhogy ennek az ellenkezőjét érte el.

Dr. Spencer Silver azért kezdett kísérletezésbe, hogy egy nagyon erős ragasztót találjon fel. Csakhogy ez nem sikerült neki, helyette pont, hogy egy gyenge ragasztóanyag lett a végeredmény. Nem is foglalkozott vele tovább, csupán évekkel később jöttek rá, mekkora kincsre bukkant.

Kollégája Art Fry a 3M™ kutatója egy szemináriumon vett részt, amely a ragasztóanyagokról szólt. Ekkor jött rá, hogy milyen haszna lehet a könnyen megtapadó, ám egyszerűen eltávolítható ragasztónak, hiszen már régóta keresett megoldást a templomi énekeskönyvek jelölésére.
Így eleinte könyvjelzőnek használták a Post-itet, később viszont a kommunikáció népszerű eszköze lett – írta meg a person.prepute.com.

Negyven éves a Post-it. Forrás: shutterstock.com

"A Post-it 40 éves sikersztorija megmutatja nekünk, hogy lehet egy elsőre elhibázottnak tűnő ötletből is világmegváltó találmány, ami folyamatosan képes lépést tartani az emberek igényeivel. Ki tudja, talán a következő sikertörténet pont egy kis sárga jegyzetlapon születik meg." – árulta el Várallyai István, a 3M Hungária Kft. cégvezetője.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.