Túl vannak a járványon? Már nem a Covid-19 a vezető halálozási ok ebben az országban

Forrás: MTI/Balogh Zoltán -
Anglia halálozási ok COVID-19 koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A legfrissebb statisztikai felmérés szerint már nem a koronavírus-fertőzésből kialakuló Covid-19 betegség az első számú halálozási ok Angliában.

A brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett heti vizsgálata kimutatta, hogy Angliában - az Egyesült Királyság messze legnagyobb, 56 milliós népességű országában - márciusban 45 567 halálesetet regisztráltak a hatóságok, és ezek közül 4198-nak - a halálozások 9,2 százalékának - közvetlen okaként szerepel a Covid-19 a halotti bizonylatokban.
Az ONS hangsúlyozza, hogy egyetlen hónap alatt 72 százalékkal csökkent a Covid-19 okozta halálozások száma, és ez a nagy-britanniai koronavírus-járvány kezdete óta az eddigi legnagyobb havi visszaesés.

A Covid-19-hez közvetlenül köthető halálozások rátája az év eleje óta meredek ívben csökken.
A statisztikai hivatal csütörtöki grafikonos kimutatása alapján százezer lakosonként - a korosztályok alapján súlyozott számítási módszerrel mérve - januárban 549,6, februárban 392,3, márciusban 89,3 halálesetet okozott a Covid-19 betegség Angliában. Ez azt jelenti, hogy januárban - a nagy-britanniai koronavírus-járvány most lecsengő második hullámának tetőpontján - még 27 ezer halálos áldozata volt a Covid-19-nek, és erről a szintről csökkent 4200 alá a halálesetek száma a múlt hónapban.
Hasonló dinamikájú csökkenést mértek az ONS szakértői Walesben is, ahol százezer lakosonként 541,7, 272,2, illetve 65,2 volt a Covid-19 okozta halálesetek száma az idei első három hónapban.
Az ONS csütörtöki ismertetése szerint a múlt hónapban a Covid-19-nél már több halálesetet okoztak Angliában és Walesben a demenciás betegségek - köztük az Alzheimer-kór -, a szív- és érrendszeri betegségek, valamint az emésztőszervi daganatok.

Illusztráció Forrás: MTI/Balogh Zoltán


November és február között folyamatosan a Covid-19 betegség volt a vezető halálozási ok Angliában és Walesben - áll a brit statisztikai hivatal csütörtöki elemzésében.

A brit állami egészségügyi ellátórendszer (NHS) kontaktkutató és tesztelő szolgálatának ugyancsak csütörtökön ismertetett friss kimutatása szerint az április 14-én zárult egyheti időszakban 18 050 koronavírusszűrés eredménye lett pozitív Angliában. Ez 9,2 százalékos csökkenés az egy héttel korábbi időszakban azonosított új fertőződéses esetek számához képest, és tavaly szeptember 2. óta a legalacsonyabb heti koronavírus-fertőződési adat.
A brit egészségügyi minisztérium legutóbbi adatai szerint a szerda este zárult hét napban 168-an haltak meg Covid-19 betegség miatt az Egyesült Királyság egészében. Ez 28,2 százalékos csökkenés az egy héttel korábbi azonos időszakhoz képest. A januári tetőzés idején volt olyan időszak, amikor naponta több mint 1800-an haltak meg Covid-19 betegségben országszerte.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.