Bényi Ildikó lánya, Tótfalusi Fanni megható bejegyzésben osztotta meg gondolatait a közönséggel. „Nem lehet szavakba önteni azt az űrt, amit édesanyám elvesztése hagyott maga után. Most egy olyan pillanat jött el, amelynek köszönhetően újra együtt lehetünk: hivatása, a televíziózás által, amelyet szívvel, lélekkel, szenvedéllyel szeretett” – írta. Hozzátette, hogy az MTVA felkérésére ő veszi át az Önök kérték vezetését.
Egyszerre nagyon megrendítő és megtisztelő, hogy a közmédia felkérésére ősztől én vihetem tovább az Önök kértéket. Ez nem csak egy műsor, ez az ő öröksége. Azt a műsort vezetni, amelynek 1997 óta ő a szeretett arca, hangja, mosolya, jelenléte, életem legnehezebb feladata. Édesanyám pótolhatatlan. Én nem az ő helyére lépek, hanem igyekszem méltó módon őrizni azt, amit hátrahagyott – nemcsak a képernyőn, hanem emberként is.
Fanni jelenleg pontosan annyi idős, mint Bényi Ildikó volt, amikor először kamera elé állt a kívánságműsor házigazdájaként.
„Ez a véletlen vagy sorsszerű párhuzam olyan, mintha egy láthatatlan szál futna tovább kettőnk között. Ez most már egy közös történet lesz.”
Tótfalusi Fanni egyúttal azt is megerősítette, hogy a SzerencseSzombat műsorát továbbra is ő vezeti. „A SzerencseSzombat nézői továbbra is találkozhatnak velem szombat esténként – abban a műsorban, amelyben szintén lehetőségem és szerencsém volt követni őt a pályán.”
Zárásként így fogalmazott: „Nem könnyű ez a vállalás, rettentő fájdalmas. Napról napra egyre jobban hiányzol. Ez nem egy új kezdet – ez folytatás. Vele. Érte. Miatta.”
Bényi Ildikó március 12-én hunyt el, hosszú betegség után. Az Önök kérték műsort 1997-től egészen haláláig vezette, amivel meghatározó alakjává vált a közmédiának.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.