Pesti mesék: ipartelepből lett Budapest legpolgáribb városrésze, Újlipótváros

Kezdjük Újlipótváros nevével. Az a bizonyos Lipót nem más, mint Habsburg-Lotaringiai Péter Lipót, aki II. Lipót néven uralkodott német-római császárként és magyar királyként meglehetősen rövid ideig, az 1790-es koronázásától az 1792-es haláláig. Épp a trónra lépésének tiszteletére, 1790-ben nevezték el róla Lipótvárost, ami a korabeli Pest belvárosától északra benépesült új terület volt akkoriban. Lipótváros pedig egy idő után tovább terjeszkedett északra, a mai Nagykörúton túl is, és így született meg Újlipótváros.

Ekkoriban errefelé mindenből Lipót lett, hiszen az említett Nagykörút kiépülésekor, a 19. század utolsó éveiben a ma Szent István körút nevet viselő szakaszt is Lipót körútnak hívták. Lipótváros és Újlipótváros egészen sokáig egy fővárosi kerületet is alkotott, és csak az 1950-es újrafelosztáskor kerültek máshova: Lipótváros az 5. kerület része lett a Belvárossal együtt, Újlipótváros pedig a 13. kerületé Angyalfölddel együtt.

Ha Újlipótváros kialakulásának történetét vizsgáljuk, akkor sokáig, évszázadokon át beépítetlen, esetleg mezőgazdasági művelésre használt területet találunk a helyén. Csak a 19. század elejétől kezdett el benépesülni, de még ekkoriban is elsősorban iparterületként. Gőzmalmok, serfőzdék, gépgyárak álltak itt ekkoriban néhány Duna-parti halászkunyhón kívül. Jól mutatják ezt az ipari jelleget az utcanevek is, amelyek közül jó néhány máig megmaradt. A Kádár utca például a korabeli Unió Malom belső utcájában dolgozó hordókészítő mesterekről kapta a nevét. A Pannónia utca egyszerre emlékeztet az egykori Pannónia malomra és a Pannónia Motorkerékpárgyár munkásainak itt állt lakótelepére. A Vág, Ipoly, Garam, Tátra utcák neve pedig az akkoriban a Felvidékről a Dunán ideérkező faszállítmányokat idézi.

Az 1896-os milleniumi ünnepségeken idején átadott Nagykörút kiépülése hozott nagy fordulatot Újlipótváros történetébe. Az ipari területeket fokozatosan felszámolták, és elkezdtek belvárosi bérházak magasodni a környéken. A Nagykörút melletti többi szakasszal ellentétben viszont ez itt később történt meg, igazán csak az 1920-es évektől épült be teljesen házakkal Újlipótváros mai területe. Akkor viszont nagyon gyorsan, és ennek köszönhető az a különleges, egységesnek tűnő, noha több építészeti stílusból (Bauhaus, art deco, historizáló) összetevődő városkép, ami a Budapesten ritka merőleges utcaszerkezettel, a szintén az 1930-as években kiépülő Szent István parkkal, és a Duna közelségének mediterrán hangulatával az egyedi varázsát adja. A két világháború között jellemzően a zsidó polgárság tagjai vettek itt lakásokat (miközben a kor másik új városrésze, Lágymányos inkább a keresztény középosztály kedvence lett), és az akkoriban létrejövő kisiparos műhelyek, vendéglátóhelyek, kulturális intézmények egy része máig él, vagy legalábbis folytatják a polgári hagyományait az újlipótiságukra rendszerint büszke helyi lakók és beköltözők.