A világűrbe utazik a világ leggazdagabb embere: már az időpont is megvan

űrutazás Jeff Bezos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az 57 éves Jeff Bezos, az Amazon atyja miután megszerezte a világ leggazdagabb embere "címet" nem maradt nagyratörő tervek nélkül. Legújabb célja, hogy eljusson a világűrbe, és ezt nem is a távoli jövőben tervezi, az Instagramon jelentette be, hogy július 20-án űrhajóra száll.

Jeff Bezos arról is beszélt, hogy lemond az Amazon vezérigazgatói posztjáról, egy másik cége, amellyel többet szeretne foglalkozni, a Blue Origin, amely űrtechnológiai eszközöket gyárt, és New Shepardot: azt rakétát is legyártotta, amely a júliusi utazást lehetővé teszi számára - írja a promotions.

"Ötéves korom óta arról álmodok, hogy végre eljutok az űrbe. Július 20-án testvéremmel vágok neki az útnak. A legnagyobb kaland lesz a legjobb barátommal" - mondta el a multimilliárdos.

Az Instagramra feltett videóban Bezos megkérte a bátyját, hogy csatlakozzon hozzá az úton, sőt, még más is mehet velük, persze, csak ha van pénze rá. Az űrrakéta ugyanis hatszemélyes és június 12-ig lehet licitálni az egyik szabad helyre. A Variety arról ír, jelenleg 2,8 millió dollár (8 milliárd forint) a legmagasabb licit.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.