Kanadai gyilkosokat fogtak el Magyarországon - a nyílt utcán csaptak le rájuk a rendőrök

rendőrség gyilkosok Magyarország Kanada
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kanadai gyilkosokat fogtak el Magyarországon szombat este - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a police.hu oldalon hétfőn.

A kanadai rendőrök gyanúja szerint egy

28 éves szlovákiai születésű kanadai állampolgár és 26 éves kanadai barátnője február végén a kanadai Hamiltonban megölt egy 39 éves férfit, valamint több lövéssel életveszélyesen megsebesítette az ő 26 éves barátnőjét.

A páros - Oliver K. és Lucy L. - a bűntettet követően elmenekült, hónapok óta illegalitásban élt.

A kanadai hatóságok feltételezték, hogy mindkét szökevény elhagyta Kanadát és Európában próbál elrejtőzni, ezért nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellenük, valamint sajtófelhívást is közzétettek.

Kanadai gyilkosokat fogtak el Magyarországon (A kép illusztráció) Forrás: Shutterstock

A körözöttek menekülésének a KR NNI vetett véget. Együttműködve a kanadai és több európai rendőrséggel, hosszas hajsza után

a magyar rendőrök azonosították a szökevények feltételezhető rejtőzködési helyét. Szombat este Budapest VI. kerületében, az utcán elfogták mindkét embert.Oliver K.-t és Lucy L.-t őrizetbe vették, kiadatásukról később döntenek

- olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.