Kutyája életét akarta menteni a kisfiú: eladta legkedvencebb dolgait, hogy fedezze a kezelést

kutya kisfiú Pokémon fertőzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mindent megtett a kisfiú azért, hogy megmentse kedvene életét: eladta legféltettebb kártyáit is, hogy fedezze az orvosi kezelést. 

A család kutyáját parvovírus-fertőzéssel diagnosztizálták, aminek a kezelése nagyjából 200 ezer forintnak megfeleő amerikai dollárba kerül. A virginiai kisfiú, Bryson Kliemann rendkívül elszomorodott, amikor meghallotta a diagnózist, hiszen imádja a négylábút.

"Elszomorodtam, mivel a testvéreim általában együtt játszanak, velem olyankor senki sem játszik, csak Bruce" - nyilatkozta a helyi híradónak a kisfiú, aki úgy döntött, megtesz minden tőle telhetőt, hogy a kutyája megkaphassa a szükséges kezelést. Ezért bocsátotta áruba a ritkaságokat is tartalmazó Pokémonkártya-gyűjteményét. A pénz így össze is jött a kezelésre, de az édesanyja aggódot, hogy esetleg felmerülnek még költségek, ezért hozott létre egy adománygyűjtő oldalt.

"A kisfiam kutyája nagyon beteg, parvovírussal diagnosztizálták. Aranyszíve annyira aggódik a kutyusért, hogy még legkedvencebb dolgait is eladta, hogy kifizethessük a kezelést. Már van elég pénzünk Bruce kezelésére, de további 3 napig a kórházban tartják és aggódom, hogy további költségek merülnek fel, amit nem tudunk megfizetni" - írta az édesanya. A történet sokakat meghatott, így már túl is szárnyalták az adományok a célként beállított 800 dollárt: 5 ezernél tartanak.

A család kutyája így teljes ellátásban részesülhetett, a történet pedig a Pokémon dolgozóihoz is eljutott, akik egy csomaggal ajándékozták meg a nagylelkű kisfiút: ritka kártyákat küldtek a gyereknek - írja a Bors.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.