Bereményi Géza, Mécs Károly, Moór Marianna, és Tordai Teri életműdíjat kap

Fotó: Mudra László - Origo -
Tordai Teri Bereményi Géza Moór Marianna Mécs Károly Magyar Mozgókép Fesztivál
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bereményi Géza író-rendező, valamint Mécs Károly, Moór Marianna és Tordai Teri színművészek kiemelkedő pályáját méltatja idén a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíjjal. Az ünnepélyes díjátadót a Magyar Mozgókép Fesztiválon június 25-én Balatonfüreden tartják meg.

A június 23. és 26. között Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban megrendezendő Magyar Mozgókép Fesztivál megemlékezik a nemrég elhunyt Törőcsik Mariról és Jankovics Marcellről, valamint Jancsó Miklósról is, aki idén lenne 100 éves. Így a legfrissebb hazai filmtermés mellett olyan klasszikusokat is láthat majd a fesztivál közönsége, mint a Veszprémben forgatott Fényes szelek, az 50 éves Szindbád és az Európa Filmdíjas Eldorádó - közölték az MTI-vel hétfőn a szervezők.

Bereményi Géza a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas magyar író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező 1946-ban született Budapesten. Többek közt számtalan Cseh Tamás-dal szövegírója, az Eldorádó, A tanítványok és a Hídember rendezője, a Megáll az idő forgatókönyvírója.

Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Mécs Károly a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész 1936-ban született Budapesten. 1961-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Olyan filmekben játszott, mint A kőszívű ember fiai, A Noszty fiú esete Tóth Marival, a Két emelet boldogság vagy a 141 perc a befejezetlen mondatból, de ő kölcsönözte Edlington hangját is a Macskafogóban.

Moór Marianna Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 1943-ban született Budapesten. 1957-ben debütált A tettes ismeretlen című filmben. 1965-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Olyan filmekben tűnt fel, mint a Szent Péter esernyője, a Két emelet boldogság, a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?, A beszélő köntös, A Pendragon legenda és az Az ötödik pecsét.

Tordai Teri Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész 1941-ben született Debrecenben. Már főiskolásként játszott Keleti Márton Esős vasárnap (1962) című filmjében. Később olyan alkotásokban szerepelt, mint a Jó estét nyár, jó estét szerelem, a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?, az Egy magyar nábob, A Pendragon legenda, a Mephisto, vagy A vörös grófnő.

Fotó: Mudra László - Origo


A Magyar Mozgókép Fesztivál az életműdíjasok és a nemrég elhunyt Jankovics Marcell előtt tisztelegve kilenc filmet tűz műsorra, ezért a program a korábban közzétetthez képest módosult.
Június 24-én 13 órakor a veszprémi Agórában vetítik A Noszty fiú esete Tóth Marival című klasszikust Mécs Károllyal a főszerepben, majd 15 órakor pereg Tordai Teri főszereplésével A Pendragon legenda. Június 25-én 11-kor a füredi Balaton moziban Bereményi Géza Eldorádó című, 1989-es filmje lesz látható, amely elnyerte a Filmkritikusok díját, a Filmszemle fődíját, valamint Európa Filmdíjat a rendező kategóriában. Június 25-én 16.30-kor Gaál István Sodrásban című klasszikusát tűzik műsorra ugyanott, Moór Mariannával a főszerepben.
Csütörtök este 21 órakor a veszprémi Várban In memoriam Jankovics címmel animációs összeállítást láthat majd a közönség, benne a János vitéz című, legendás animációs filmmel. Az 50 éve forgatott Szindbád június 26-án 14 órakor lesz az Agórában, aznap 20 órakor a Balaton moziban Maár Gyula Déryné, hol van? című filmjével emlékeznek Törőcsik Marira, Jancsó Miklós Fényes szelek című alkotása pedig június 25-én 15 órakor pereg majd a Hangvillában - közölték a szervezők.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.