Őrizetbe vettek egy rendőri vezetőt - emiatt folyik a büntetőeljárás

őrizet vezető vesztegetés rendőr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt nyomoz.

A vesztegetés és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőeljárásban a nyomozó főügyészség a héten tíz helyszínen, három személyt érintően végzett összehangolt nyomozati cselekményeket, amelyek végrehajtásában megközelítőleg hatvan ügyész és rendőr vett részt.

A sikeres bűnügyi akcióban a Nemzeti Védelmi Szolgálat, valamint a Készenléti Rendőrség egyenruhás állománya és a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói is közreműködtek.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

A rendőrség oktatással és kiképzéssel foglalkozó önálló gazdálkodásra jogosult szervezeti egysége egy ingatlan felújítására 2021 áprilisában közel 300 millió forint értékű meghívásos közbeszerzési pályázatot írt ki.

A közölt megalapozott gyanú szerint az ügyben döntésre jogosult gazdasági vezető és egy osztályvezető helyettes, – aki a közbeszerzési eljárás bíráló bizottságának a titkára is volt egyben – már az eljárás előkészítése során megállapodott egy vállalkozóval abban, hogy a pályázatot jogtalan előny ellenében olyan módon befolyásolják, hogy azt az adott cég nyerje el.

A két hivatalos személy a pályázatra a későbbi nyertes cég mellett olyan további vállalkozásokat hívott fel ajánlattételre, amelyek ténylegesen nem kívánták elvégezni az ingatlan felújítását, ezért – a későbbi nyertes cég vezetőjével egyeztetve – az ajánlatukat magasabb összegben nyújtották be. Tekintettel arra, hogy a pályázat kiírása során a vállalási ár volt elsődlegesen a döntő, így a bíráló bizottság érvényes ajánlattevőnek a vállalkozó cégét javasolta, majd a gazdasági vezető, mint döntésre jogosult, a pályázat nyertesének ezen gazdasági társaságot jelölte meg.

Az ügyészség az elvégzett kutatásokat és lefoglalásokat követően, vesztegetés elfogadása, és versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki a két rendőrségi vezetőt, míg a vállalkozót vesztegetés bűntette miatt. A vállalkozó és az osztályvezető helyettes beismerő vallomást tettek, míg a gazdasági vezető megtagadta a vallomástételt.

A nyomozó főügyészség az őrizetben lévő hivatásos állományú gazdasági vezető vonatkozásában indítványozta letartóztatásának elrendelését, melyről a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa ma dönt - írja az Ügyészség.

Ez is érdekelhet: Kanadai gyilkosokat fogtak el Magyarországon - a nyílt utcán csaptak le rájuk a rendőrök

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.