Pesti mesék: veszélyes barlangrendszerre épült ez a fővárosi kerület - Már emberéletet is követelt

Ha arra tippelnél, hogy Budapest X. kerülete egy kőbányáról kapta a nevét, akkor nem tévedsz. De hol van ma ez a bánya, és milyen érdekességeket rejt még Kőbánya története?

Kőbánya mai területéről már egészen régről, IV. Béla királyunk idejéből fennmaradt dokumentum, méghozzá egy olyan 1244-es adománylevél, amiben az uralkodó Pest városának adományozza megművelésre az ekkoriban még Kőér (akkor írásmóddal Kewer) néven emlegetett részt. (Ezt az elnevezést máig őri a kőbányai Kőér utca neve.) Ez a bizonyos Kőér pedig egy hegy volt, vagy legalábbis a pesti síkságon annak tűnt ez a geográfiai definíció szerint domb a közel 150 méteres magasságával is.

Ez a „hegy" pedig mészkőből épült fel, ahonnan már a 17. századtól kezdve elkezdték intenzíven kitermeli a kőzetet. Fennmaradt írás arról, hogy a budai pasa engedélyével innen szállították az építőanyagot a kecskeméti református templom falához, de később kőbányai mészkőből épült többek között a Magyar Tudományos Akadémia épülete, a Halászbástya, az Egyetemi Könyvtár és a Lánchíd pilléreinek felső része is. A bányászat a 19. század végén fejeződött be, amikor már túl veszélyessé váltak a föld alatti járatok a sok kitermelés miatt, és olcsóbbá más technikák.

Az egykori kőbánya emlékét őrzik viszont a föld alatti járatok a kerületben.

(A pincerendszer a mai Kőrösi Csoma Sándor és Kolozsvári utca találkozásánál kezdődik, itt van a legnagyobb bejárata.) Ezeket a járatokat a bányászat során vájták a földbe, majd az ilyesfajta tevékenység megszűnte után az ide települő borászat és sörkészítés is kiválóan tudta használni a maga céljaira.

Egy időben a pesti szőlőültetvények 80%-a mai Kőbánya területén feküdt, és ekkoriban mint kellemes kirándulóhely és borvidék élt a köztudatban. Két szőlőhegye (ismét csak valójában domb), az Ó-hegy és Új-hegy emlékét ma utcanevek őrzik. Előbbi tetején épült meg a ma is álló, sőt Kőbánya címerében is szereplő, romantikus stílusú Csősztorony, ami nevének megfelelően arra szolgált, hogy innen figyelve akadályozzák meg a szőlőültetvényeken történő garázdálkodást. Az ide települő sörgyárak pedig nem csak pincének használták a mélybe futó járatokat, hanem a karsztréteg alá fúrt kutakkal a sörkészítéshez nélkülözhetetlen jó minőségű, tiszta vizet is innen nyerték.

A 19. század közepétől számos nagy gyár alakult Kőbányán, ekkortól kezdett el ipari, munkás környékké válni. Itt állt Széchenyi István malma, az első téglagyár, a Pelmutter serfőző üzemből kifejlődött Dreher gyár, vagy a Richter Gedeon gyógyszergyár – utóbbi kettő máig működik. A szőlőhegyek környékén fekvő földeket is az 1850-es évektől kezdték el kiparcellázni, nem függetlenül persze az iparosodástól. Buda és Pest 1872-es egyesülésekor az addigi külterület a főváros egyik kerülete lett, és egyre többen laktak itt, főleg a gyárakban dolgozó munkások. Ekkor alakultak ki azok a nyomortanyák és bádogvárosok is, amik lakhatási válságként egészen 1960-es évekig problémát jelentettek a kerület számára, és végül a lakótelepek megépülésével tűntek el.