Újabb felvételeket tettek közzé a kínai marsjáró vörös bolygóra érkezéséről

felvétel kínai marsjáró landolás marsjáró
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kínai Csu-zsung marsjáró vörös bolygóra érkezéséről tett közzé felvételeket a kínai nemzeti űrhivatal vasárnap.

A videón jó látható, amint a leszálló egység működésbe hozza ejtőernyőit és leereszkedik a Mars felszínére. Egy másik felvételen pedig Csu-zsun elhagyja a leszálló egységet és a vörös bolygó felszínén közlekedik.

A Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) által közreadott, és a Csu-Zsung marsjáró által készített felvétel az űrszondáról levezető rámpáról és a marsjáró keréknyomairól a Marson Forrás: MTI/EPA/CNSA/-

A Tienven-1 űrszonda tíz hónapon át tartó utazást követően érte el a vörös bolygót, ahol leszállóegysége május 15-én hajtott végre sikeres landolást. A kínai mitológiai egyik ősi tűzistenéről elnevezett Csu-zsung marsjáró 1,85 méter magas, súlya pedig 240 kilogramm. A Csu-zsung a bolygó Utopia Planitia nevű síkságán dolgozik három földi hónapon át. A járművet a Földdel kapcsolatot tartó Tienven-1-ről irányítják.

Vasárnapig 236 métert tett meg a vörös bolygó felszínén a robotjármű, vizsgálja a Mars légkörét és talaját, képeket készít és feltérképezi a környéket.

Két hete tették közzé az általa készített első felvételeket, amelyet a marsjáró terepnavigációs kamerája rögzített, mielőtt a rover elhagyta a leszálló platformot.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.